Harc Loráért: egy történet, ami rávilágít a magyar gyermekvédelmi rendszer súlyos hibáira

Igazság
Fotó: unsplash.com

Lora 6 és fél éves kislány, tehetséges sportoló, akit édesanyja és nagyszülei idáig egyedül neveltek, nagy szeretetben. Augusztus 18-án azonban teljesen megváltozott a gyermek élete: édesanyja, Anett aznap autóbalesetet szenvedett, kómába esett, majd néhány nappal később elhunyt.

Anett és Lora biológiai apja 2 évig éltek együtt, nagyon viharos kapcsolatban. Anett édesanyja portálunknak elmondta, Szabolcs verbálisan és szexuálisan is többször bántalmazta lányát, aki erről csak 3 évvel később tudott beszélni. Miután kiderült, hogy Anett várandós, Szabolcs elhagyta azzal az indokkal, neki nem megy a „kapcsolatosdi”. Még a szakítást is a legdurvább módon tette. Anettnek egyik nap azt mondta, nyaralni indulnak, pakoljon össze, de előtte még meglátogatják a nő szüleit. Ott végül a férfi közölte: nem nyaralni mennek, s otthagyta élettársát.

A férfi nem akart gyereket

Ezután Szabolcs és édesanyja együttesen próbáltak nyomást gyakorolni Anettre, hogy vetesse el a babát. A férfi egy nagyobb összeget is felajánlott, ám mivel ezt Anett nem fogadta el, olyan fenyegető üzenetek írt, mint: „nem akarhatsz megszülni egy deficites gyereket”, „nem kellesz senkinek”, „egész életedben magadra maradsz, ha megszülöd ezt a gyereket”.

A 9 hónapot végül Anett egyedül csinálta végig, a bíróság pedig a kizárólagos szülői felügyeleti jogot neki ítélte. Szabolcs csak néha látogatta a kislányt, s hiába volt leszabályozás, nem tartotta. Azon pár alkalommal, amikor mégis megjelent, Anettet fenyegette.

Borzasztó volt az elmúlt több mint 7 év

– összegezte Anett édesanyja.


Az esztendők folyamatos feszültségben teltek mind a kislány, mind pedig édesanyja és nagyszülei számára. Szabolcs anyja szintén nem tartotta a leszabályozást, időközben pedig le is mondott kapcsolattartási jogáról. Szabolcs több alkalommal hónapokig nem látogatta kislányát, előfordult, hogy fél évig felé sem nézett.

A kislány sohasem volt nála, hiszen a szakértők által fontosnak megítélt fokozatosságot nem tartotta, csupán a gyerektartást fizette.

Anett még végrehajtást is kezdeményezett emiatt szintén a Szolnoki Gyámhivatalnál, azonban ők akkor sem marasztalták el az apát, inkább 5 hónap után kérelmét visszavonatták vele.

A férfi közben megházasodott, azonban a kapcsolatnak vége lett, utána pedig ismét vissza akarta szerezni Anettet, és folytatta a fenyegető üzeneteket küldését is.

Többször erőszakoskodott a nővel

Az apa látogatásai többnyire arról szóltak, hogy igyekezett közelebb kerülni Anetthez, s az idő elenyésző részét töltötte a kislányával. Arra is volt példa, hogy ellopta Anett telefonját, üzeneteit fényképezgette, egyszer pedig annyira dühös lett, hogy egy játékot is nekirúgott az anyukának és a kislánynak. Sőt, tudomásunk szerint olyan is előfordult, hogy

egy alkalommal, amikor Szabolcs kettesben maradt a kislánnyal, meztelenre vetkőzött előtte, és azt mondta “láthatsz, hiszen az apád vagyok”, majd azt szerette volna, ha a kislány is levetkezik.

Az anyai nagyszülők szerint ezt maga az apa ismerte el egy üzenetben, amire reakcióként a Gyámhivatalban azt közölték, hogy ez nem bizonyít semmit.

Másfél órával az édesanya halála után el akarta vinni Lorát

Az autóbalesetről augusztus 18-án Anett édesanyja szólt Szabolcsnak, aki leutazott Martfűre, s azonnal magával akarta vinni Lorát. A nagymama időt kért, hiszen Anett akkor még élt. Ezt követően 24-éig nem érdeklődött Szabolcs a gyermekről, nem gondoskodott róla, nem kereste. 24-én Anett szülei és Szabolcs véletlenül találkoztak össze a gyámhivatalnál, ahova Anett szülei azért mentek, mert lányuk kómában feküdt, így szerették volna tudni, mi ilyenkor a teendő.

Ekkor érkezett a szörnyű telefon, hogy Lora anyukája elhunyt. Mire a szülők hazaértek, Szabolcs és anyja már ott voltak náluk, másfél órával Lora édesanyjának halála után pedig erőszakkal, a kislányt is becsapva el akarták vinni magukkal a gyermeket.

„Itt el is mondta az apa, hogy drasztikusan ki kell szakítani a gyereket, eddigi életét el kell felejteni, majd megtörik, és az új hely inspirálja”

– idézte fel Anett édesanyja. Lora nagyszülei azt mondták, rendőrt hívnak, ha Szabolcsék nem távoznak, amitől megijedve elmentek, de még a lépcsőről visszaordította az apa, hogy „mindjárt határozattal jövök vissza”.

Megdöbbentő gyámhivatali eljárás

Szeptember 4-éig ismét nem keresték a kislányt, aznap azonban megjelentek az iskola előtt öten, két autóval, hogy elvigyék Lorát tanítási időben úgy, hogy a kislánynál személyes holmik sem voltak. Még a nagyszüleitől sem tudott volna elbúcsúzni. Az iskolaigazgató azonban nem hagyta elvinni Lorát, hiszen semmi nem indokolta, hogy tanítási időben kiadja a gyermeket. Végül sikerült az apát meggyőznie arról, hogy unokájukat legalább annyi időre hazavihessék, hogy  összepakolhasson.

A kislány teljesen összeomlott, sírva könyörgött, kővel kezdte el dobálni apját és mamáját, elbújt előlük, könyörgött, hadd maradjon a nagyszüleivel. Végül olyan rosszul lett, hogy orvost is kellett hívni hozzá.Majd egyszer csak megérkezett a gyámügyi osztály vezetője Lora nagyszüleinek házába…

Magyar Margit, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatalának Gyámügyi Osztály vezetője túllépve hivatali hatalmát, Anett szüleinek holmijai között kezdett el turkálni, táskáikat kiborogatta.

Anett édesanyja sírva könyörgött, hogy Lora legalább egy rajzot hadd készítsen édesanyjának temetésére, mire a gyámügyes nő kiborította a kislány táskáját, találomra kikapott belőle egyet, majd azt mondta: „jó lesz ez a koporsóba.”

Ezt követően szinte kilökdöste az ingatlanból a gyereket. Elvitték, ügyet sem vetve arra, mit érez egy hat és fél éves kislány, aki napokkal ezelőtt veszítette el az édesanyját. Anett anyja elmondta, Szabolcsnak szeptember 3-án élesztették fel szülői felügyeleti jogát, aminek rájuk nézve is tartalmaznia kellett volna kötelezést, ez azonban hiányzott.

Halotti anyakönyvi kivonat nélkül élesztették fel az apa felügyeleti jogát

A nagyszülők szeptember 7-én ismét elmentek a gyámhivatalba, ahol az osztályvezető elismerte, nem adta oda nekik a határozatot, és az egyik vezető jelenlétében átadta azt.

Már a kocsiban ültek, mikor észrevették, hogy az a határozat nem egyezik a pénteken apa által megmutatott példánnyal, annak második lapját kicserélték.

A gyámhivatal úgy élesztette fel az apa felügyeleti jogát, hogy Anettnek még nem volt halotti anyakönyvi kivonata sem. Ezt később azzal magyarázták – mondta Anett édesanyja –, hogy halála köztudomású volt.

Anett szülei egyébként 25-én több szakember álláspontját is figyelembe véve, ideiglenes elhelyezési kérelmet kívántak benyújtani, az ügyintéző azonban kiutasította őket az irodából és megtagadta a jegyzőkönyv felvételét azzal az indokkal: ők nem ügyfelek.

Másnap a nagyszülők benyújtották a saját maguk által megírt kérelmet, amire azóta sem érkezett semmilyen válasz.

Több dokumentumot is csatoltak hozzá, illetve akkor már tudomásuk volt arról is, hogy a Hetényi Géza Kórház Gyermekpszichiátriai Osztálya, valamint a Családsegítő Szolgálat is veszélyeztetési jelzést küldött.

Lorát az édesanyja temetésére sem engedte el az apa

Lora jelenleg az apjával él, anyai nagyszülei nem látogathatják.

A kislány az édesanyja temetésén sem vehetett részt, sőt azóta sem mehetett ki az anyukája sírjához, nem tudott elköszönni tőle, még így sem.

Az apa ezt azzal indokolta, hogy Lora beteg volt. Anett édesanyja azonban felhívta Szabolcs nevelőapját, aki elmondta neki, a kislány nem beteg, és mostantól nekik semmi közük hozzá.

Számos kérés után szeptember 16-án Anett szülei végre felhívhatták Lorát, biztosították róla, hogy nagyon szeretik, és ne higgye, hogy nem akarnak vele lenni. A kislány elmondta, szeretne hazamenni, nem jár iskolába, a mamával a Balatonon nyaral. Erre a telefont kinyomták. Azóta még a telefonon történő kapcsolatot sem engedik Lorának.

Bosszú állhat a háttérben

Felmerül a kérdés, vajon miért most lett ennyire fontos egy apa számára a gyermeke, akit hosszú évekig alig-alig látott? „Az apuka kötődése a gyerek felé és viszont nem tudott kialakulni, engem viszont szívből gyűlöl. Többször hangot adott annak, azt hitte, én vagyok az akadálya, hogy Anett nem békül ki vele. Csak gyanítom, bizonyítani nem tudom, hogy azt, hogy sikerült elvinnie Lorát, győzelemként éli meg, és valamilyen szinten eszközként használja fel irányomba. Ha igazán szeretnék ezt a kislányt, az ő érzései lennének az első helyen, és tudnák, hogy azok a családtagok, akikkel egész életében élt, a tőlük való elszakítás ennek a gyereknek a gyász mellé egy újabb trauma.” – mondta Anett édesanyja.

S ha mindez nem lenne elég, Szabolcs édesanyja 2007. március 10-én azt mondta Anett édesanyjának több ember füle hallatára, hogy fia, Szabolcs alkalmatlan apának, hiszen ugyanolyan, mint az apja. Emellett úgy gondolja, ő tudja egyedül, mire van szüksége Lorának, az idő pedig neki dolgozik, s végül ő fogja felnevelni a gyereket. Lora apai nagymamája egyébként valaha pedagógus volt.

A gyámügy nem válaszol

Portálunk megkereste a Magyar Margit vezette Gyámügyi Osztályt, ott azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az illetékes kormányhivatal engedélye nélkül nem nyilatkozhatnak, így azt kérték, kérdéseinkkel forduljunk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalhoz, amit meg is fogadtunk.

Ezekre voltunk kíváncsiak:

  • Tudomásunk szerint a Hetényi Géza Kórház Gyermekpszichiátriai Osztálya, valamint a Családsegítő Szolgálat is veszélyeztetési jelzéssel élt a Magyar Margit által vezetett Gyámhivatal felé. Meg tudják ezt erősíteni?
  • Az anyai nagyszülők azt állítják, a gyámhivatal úgy hozta meg a határozatát, hogy őket nem értesítették. Igaz ez?
  • Ki hívta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatalának Gyámügyi Osztály vezetőjét, Magyar Margitot az anyai nagyszülők ingatlanába?
  • Információink szerint szeptember 3-án felélesztették az apa szülői felügyeleti jogát. Az apa valóban megkereste a Gyámügyi Osztályt?
  • A foganatosított intézkedésről (a kislány, illetve személyes holmijainak elvitele) tájékoztatták előre az anyai nagyszülőket?
  • Felkészítették valamilyen módon arra előre a kislányt, hogy el kell hagynia addigi lakhelyét?
  • Szintén az anyai nagyszülők elmondása alapján, miután egyszer csak megjelent lakóhelyükön Magyar Margit, átnézte a család személyes holmijait, belenézett a táskáikba, illetve kiborogatta azokat, majd összepakolta a kislány ruháit, tárgyait és átadta őt az apának. Sőt, azt is mondták, hogy kiborította Lora iskolatáskáját, amiből néhány rajzot kivett, majd egyet kiválasztva az édesanya temetésére utalva azt mondta, hogy "az jó lesz a koporsóba.” Meg tudják erősíteni az iménti állításokat? Amennyiben így történt, mi indokolta ezt az eljárást? Jogi szempontból Magyar Margitnak, mint a Gyámügyi Osztály vezetőjének milyen hatásköre van az intézkedés során? Volt joga belépni az ingatlanba?
  • Megkérdezték a kislányt, hogy kivel szeretne lenni, az apával, vagy inkább az anyai nagyszülőknél maradni?
  • Az anyai nagyszülők szerint a Magyar Margit által vezetett Gyámügy nem válaszol semmilyen megkeresésükre. Helytálló ez a megállapítás? Ha igen, mi az oka?
  • Tudomásunk szerint az apuka egy alkalommal, amikor kettesben maradt a kislánnyal, meztelenre vetkőzött előtte, és azt mondta “láthatsz, hiszen az apád vagyok”, majd azt szerette volna, ha a kislány is levetkezik. Az anyai nagyszülők szerint ezt maga az apa ismerte el egy üzenetben, melyet be is nyújtottak, amire reakcióként a Gyámhivatalban azt közölték, hogy ez nem bizonyít semmit. Meg tudja ezt erősíteni?
  • Tudomásuk szerint Lora jár most iskolába? Ha igen, melyikbe?
  • Tudnak arról, hogy kap-e valamilyen segítséget (gyermekpszichológus, családvédelmi szakember) a kislány az őt ért trauma feldolgozásában?
  • Mikor találkozott a Gyámügyi Osztály valamelyik tagja utoljára Lorával?

A Kormányhivatal mindössze két mondattal reagált levelünkre, azt írták:

„A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kiemelt hangsúlyt fektet a családok és azon belül is a gyermekek védelmére. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntés nem nyilvános, így a sajtó részére egyedi gyámhatósági ügyekben tájékoztatás nem adható.”

Hiába kerestük, az iskola sem árul el semmit

Lora nagymamája elmondta, a kislány jelenleg a budafoki Herman Ottó Általános Iskolába jár. Felhívtuk telefonon az intézményt, hogy ez igaz-e, az alsó tagozatért felelős igazgatóhelyettes azonban nem volt hajlandó egyetlen kérdésünkre sem válaszolni. Azt mondta, nem adhat tájékoztatást senkinek, mert egyedül az apának van gyermekfelügyeleti joga, így nem sikerült megtudnunk, valóban oda jár-e Lora, illetve hogy a körülményekhez képest sikerült-e beilleszkednie.

Furcsa hozzáállás ez, hiszen

azon szülő felé is van tájékoztatási kötelezettsége az iskolának, akinek nincs szülői felügyeleti joga.

Mivel Lora édesanyja meghalt, anyai ágon a nagyszülők lettek a legközelebbi hozzátartozók, tulajdonképpen „megörökölték” az anya képviseletét.

Úgy tudjuk, a kislánynak szeptember 7-én még a Martfűi József Attila Általános Iskolában kellett volna megjelennie, amiről az apát az anyai nagymama jelenlétében tájékoztatta is az iskola igazgatója, azonban Szabolcs ennek ellenére nem gondoskodott arról, hogy a gyermek ezen a napon tankötelezettségét teljesítse, így az ő háztartásába kerülve, Lorának már első napon igazolatlan hiányzása keletkezett.

Frissítés:

Ahogy arról olvashattak, hiába kérdeztük a gyámhatóságot, érdemi választ nem kaptunk, azonban a cikkünk megjelenése után Magyar Margit küldött egy levelet szerkesztőségünknek, aminek tartalmát természetesen közzétesszük. 

A krónikához tartozik, hogy ismételten megkérdeztük Lora nagyszüleit, és ők továbbra is fenntartják az állításaikat.

Magyar Margit jogi képviselője szerint

  • "Magyar Margit Anett szüleinek személyes tárgyaihoz nem nyúlt hozzá, azok között nem turkált, és a táskák tartalmát nem borogatta ki és nem lépte túl hatáskörét";
  • Nem került sor a rajzos jelenetre, és Magyar Margit nem mondta, hogy "jó lesz ez a koporsóba". "Anett édesanyja (Lora nagymamája) megkérdezte a gyermeket, hogy édesanyjának mit szeretne rajzolni? Lora megnézte a rajzait, kiválasztott egyet, és átadta nagymamájának." 
  • "Magyar Margit figyelembe vette Lora korát és azt, hogy édesanyját tragikus hirtelenséggel elvesztette. Magyar Margit azt mondta Lorának, hogy kivezeti a házból, mint egy kis hercegnőt, és meglátja, hogy kint mennyien várnak már rá. Lora önként fogta meg Magyar Margit kezét és ment ki vele a házból. Lora nem sírt, nem könyörgött, teljesen természetesen viselkedett".
  • "Magyar Margit nem ismerte el, hogy a határozatot nem adta át, mivel a határozat átadása megtörtént. Magyar Margit a határozatot K. nagyszülőnek adta a kezébe kérve az irattári példány aláírását, ami szintén megtörtént".
  • "Magyar Margit nem cserélte ki a lapot, a határozatok azonosak."