Független képviselők lemondását kéri a fejlesztési pénzek érdekében Perkáta fideszes polgármestere

Független képviselők lemondását kéri a fejlesztési pénzek érdekében Perkáta fideszes polgármestere

Somogyi Balázs, Perkáta fideszes polgármestere azt kéri a többségben lévő független képviselőktől, hogy legalább ketten adják vissza a mandátumukat, különben nem biztos, hogy a fennálló patthelyzetben elegendő fejlesztési pénzhez fog jutni a település a jövőben.

Perkátán a Fidesz kisebbségbe került 2019 októberében, jelenleg a polgármesterrel együtt 3 kormánypárti és 4 független képviselő van a testületben (utóbbiak az Öten - Együtt - Perkátáért! szervezetből kerültek be, ötödik tagjuk külsős szakértőként dolgozik az önkormányzatnak).

Ha két független képviselő lemondana, akkor listáról érkezne két újabb személy a helyükre. Az egyik holtversenyben az „ötös csapat” kimaradt tagja és egy fideszes jelölt közül kerülne ki, ahogyan a következő ember is kormánypárti.

A polgármester azt szeretné, hogy két fideszes induló jusson be a lemondásra kért függetlenek helyére.

A szokatlan kezdeményezéshez Somogyi egy terjedelmes Facebook-posztot írt, ebben azt fejtegeti, hogy az ellenzéki képviselők nem képesek százmilliós fejlesztéseket hozni, csak a füvet nyíratják le minden nap és közterületi wc-t akarnak nyitni. Ellenben ő útfelújításokhoz szerezne pénzt és a helyi kastély oldalszárnyainak felújítására költene, amihez meg is tudja szerezni a forrásokat – állítja.

Posztjában azt írta, vállalása szerint 700 millió forintnyi értékben tudna fejlesztési pénzeket hozni a településre, összesen hat projektben. Ebből 335 millió forintnyi támogatás három fejlesztés keretében „már itt is van, meg kell valósítanunk” – fogalmazott.

A rend a kormánypárti többség lenne?

Ugyanakkor egy korábbi posztjában még azt írta, hogy ezek csak „elvi támogatások”, és „az óriási lehetőség élővé tételéhez az önkormányzatban rendet kell tenni, mivel csak nyugodt háttérrel tudunk konkrét fejlesztéseket végig vinni, illetve bármilyen munkát megvalósítani.”

A fideszes politikus írása alapján ez a rendrakás valójában azt jelentheti, hogy a felújításokért cserébe két független képviselőnek le kell mondania:

„A mostani két útfelújítási és a kastélyfelújítási projekt, illetve a következő évek reményteli fejlesztései kapcsán két képviselőjük (…) mondjon le, mert biztos és stabil testület és háttér szükséges a fejlesztések sikeres megvalósításáért.” (…) „Ez a fejlesztések megvalósításáért és Perkátáért hozott komoly áldozat lenne.”

- írta.

A polgármester posztja nem aratott osztatlan sikert, inkább ellenkezőleg: úgy tűnik, többen zsarolásnak tartják, hogy a fejlesztési pénzekkel összefüggésben más, általuk megválasztott képviselők lemondását kéri a település vezetője.

Az Alfahír megkeresésére Sarok Mihály alpolgármester, aki a 4+1 független képviselő közé tartozik, a csoport nevében nyilatkozva azt mondta: a polgármester nem tud velük együtt dolgozni, mert a régi testülettel ellentétben ők már

„nem úgy táncolnak, ahogyan ő fütyül”,

példának okáért nemet tudnak mondani javaslatokra, vagy vissza mernek kérdezni, hogy mi, hogyan történik pontosan.

Az számára sem világos, hogy a polgármester miért két ember lemondásával akarna változtatni a 4-3-as testületi felálláson, amikor ehhez egyetlen csere is elég lenne, ugyanakkor nyilvánvalóvá tette azt is, hogy nem fognak lemondani.

„Nem azért választott meg bennünket a falu, hogy lemondjunk. Segítenünk kellene egymást a munkában, ehelyett folyamatos támadás alatt vagyunk, amióta bekerültünk a testületbe”

- mondta az Alfahírnek az alpolgármester, jelezve, hogy nekik valóban nincs évtizedes tapasztalatuk az önkormányzati munkában, de segítség helyett is csak támadásokat és lejáratásokat kapnak.

Hozzátette: egyértelműen zsarolásnak tűnik az, hogy a több százmilliós fejlesztésekhez közülük két embernek le kellene mondania, ugyanakkor az sem tiszta, hogy ha maradásuk esetén a polgármester és csapata mondana le –ahogyan ezt korábban már állítólag megszellőztették-, akkor az mivel lenne jobb a településnek: hiszen a polgármesteri logikát követve így sem a mostani felállásban, sem a fideszesek nélkül nem jönne elég pénz a településre.

Az Alfahír megkereste a térség egyéni országgyűlési képviselőjét, a jobbikos Kálló Gergelyt is, aki kérdésünkre úgy fogalmazott:

„Eddig is sejtettük, hogy az állami támogatásokat és fejlesztési pénzeket pártszínekhez köti a Fidesz, de most már a polgármester bejegyzése miatt erre bizonyítékunk is van. Több mint 330 millió forintot kötött olyan feltételekhez, hogy két független képviselő mondjon le. Teljesen nonszensznek tartom, hogy független, illetve ellenzéki településvezetőket és önkormányzati képviselőket fejlesztési források kifizetésével zsaroljanak meg. Ez szégyenletes. Szeretném, ha az ellenzéki polgármesterek és képviselők kitartanának, és összefogva sikereket érnének el.”

Megkerestük Somogyi Balázs fideszes polgármestert is, szerinte azonban szó sincs zsarolásról, inkább csak politikai nyomásgyakorlásról. Az Alfahírnek azt mondta, a jelenlegi 4-3-as arányban nem tudnak megfelelően dolgozni, ezért elő kell mozdítani a testületi munkát. Mivel korábban a teljes feloszlatást a függetlenek nem támogatták, ezért kéri őket arra, hogy lépjenek hátra és adják át a többséget. Kérdésünkre, hogy miért kell ehhez két embernek is lemondania, azt mondta,

a 2-5-ös arány stabilabb lenne.

A fideszes politikus szerint nem az ő személye a garancia a pénzszerzésre, de úgy tűnik, a külső forrásokat hatékonyabban tudja behozni a településre, mint a függetlenek. Közölte: nem a háttérben, hanem nyíltan akart ezekről tárgyalni, mert a patthelyzetet fel kell oldani. A mostani fejlesztések viszont állítása szerint akkor is megtörténnének, ha nem mondanának le a függetlenek. Arra a kérdésünkre viszont egyelőre nem akart felelni, hogy ha a függetlenek a kérése ellenére nem állnak fel, akkor ő marad-e a település élén.