SZFE: Kormányzati igényt szolgál ki a Számvevőszék

SZFE
Alfahír

Miután egyre többen vállaltak szolidaritást a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügye mellett, az egykori Fidesz tag Domokos László vezette Állami Számvevőszék gyorsan megállapította, hogy az Egyetem gazdálkodása már évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak.

Közleményében az ÁSZ úgy fogalmaz, hogy az SZFE belső kontrollrendszere nem biztosította a közpénzekkel való átlátható, szabályszerű, felelős gazdálkodás feltételeit. Jelezték, hogy már tavaly felhívták az Egyetem nemrég lemondott vezetésének a figyelmét, hogy gond van a Színművészeti gazdálkodásával.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt vezetése azonban hangsúlyozta, szeptember elsejéig elvégezték az államiból magánegyetemmé alakulással járó, számukra előírt feladatokat. Ennek keretében kidolgozták az egyetemi vagyon átadás-átvételének előkészítését is az állami és a belőle létrejövő magánegyetem között, és a folyamat lezárását jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő blokkolja.

Az SZFE Vidnyánszky Attila és a kuratórium beavatkozása miatt lemondott irányítói szerint, az ÁSZ nem ismer fontos tényeket, de nem is kell ismernie, mivel kormányzati igényt szolgál ki.

Az egyetem vezetése tapasztalatból tudja, hogy az ÁSZ nincs tisztában az egyetemek működésével, viszont nincs is szüksége a tények ismeretére. (Mint tudjuk, ez az a szervezet, amelyet becsületsértő, rágalmazó, hitelrontó kijelentéseiért sem lehet perelni, mert az ÁSZ törvény ezt kizárja.) Azt viszont akár tudhatnák is, hogy az átadás-átvételért nem az egyetem lemondási idejüket töltő vezetői felelősek, hanem a működés folytonosságát biztosító kancellár. Ennyit az ÁSZ kijelentéseinek megalapozottságáról!

- áll az egyetem lemondott vezetése által kiadott közleményben.

"Szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk balekok. A választás után elégtételt veszünk, erkölcsit, politikait, jogit."
Orbán Viktor, 2018. március 15.

A miniszterelnök komolyan gondolta kijelentését. Azóta az Állami Számvevőszék miután a Fidesznél mindent rendben talált, a parlament csaknem összes ellenzéki pártjánál szabálytalanságokat állapított meg.

Az ÁSZ a Jobbiknál már 2017-ben 330 millió forint kampányfinanszírozási szabálytalanságot dokumentált és hiába fellebbeztek az ezért megállapított büntetés a duplája, 660 millió lett.

Idén és tavaly pedig a Jobbik mellett, a DK-nál és az LMP-nél állapított meg szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék.