Kiakadt a jászberényi Fidesz, hogy a választópolgárok részvételével zajlik az önkormányzati munka a városban

Kiakadt a jászberényi Fidesz, hogy a választópolgárok részvételével zajlik az önkormányzati munka a városban

Alig egy év elteltével sem tudta megemészteni a jászberényi Fidesz Budai Lóránt ellenzéki polgármester győzelmét. A kormánypárti többségű képviselő-testület, a Mi Hazánkkal karöltve, a városon áll bosszút azok után, hogy novemberben 3 ezer szavazattal győzte le a jobbikos politikus a fideszes Szabó Tamást. A város nyugalmat kérne, de egyelőre az önkormányzati munka jobban hasonlít egy csatatérre.

Mint ismeretes, a jászberényi képviselő-testület fideszes képviselői gyakran megnehezítik a munkát a településen. Távolmaradásuk miatt például, június végén nem sikerült dönteni egy 300 millió forintos beruházásról, de szintén nem született döntés a helyi háziorvosi, illetve védőnői praxisokról sem.

Történt ugyanis, hogy a testületi ülésen a Fidesz képviselőcsoportjából csak Tamás Zoltán jelent meg, ám a második napirendi pont után - megzavarva a tanácskozást - távozott az ülésteremből. Dobrán Gyula, a Mi Hazánk képviselője még a második napirendi pontot sem várta meg, rögtön az első előterjesztést követően elhagyta a Városháza nagytermét.

Budai Lóránt ellenzéki polgármester némileg elkeseredve azt mondta, hogyha ez így folytatódik, akkor "el kell gondolkodni a hogyan továbbról, mert sajnos meg tudják akadályozni a fontos döntések meghozatalát."

„Még az is lehetséges, hogy a testület feloszlatja magát és új választást kell kiírni”

- nyilatkozta akkor lapunknak a városvezető.

A probléma ugyanis az a városvezetés részéről, hogy a Mi Hazánk szinte minden egyes alkalommal a Fidesz-frakcióval szavaz együtt (ki lepődött meg? - szerk.), így pedig 8:7-es többsége van a kormánynak az ellenzékkel szemben.

Keddi napra aztán rendkívüli testületi ülést kezdeményezett a helyi Fidesz frakciója. Három témában is hirtelen érdekeltté vált.

Csatatér

Nem mondhatnánk, hogy eseménytelenül zajlott le a rendkívüli testületi ülés. Az önkormányzat például megadta a lehetőséget arra, hogy érdeklődök előtt folyjon a szavazás és a vita. Meg is telt a terem, közel 100 emberrel. Ezt ugyanakkor nem nézte jól szemmel a helyi Fidesz-frakció. Szabó Tamás több alkalommal is kifogásolta, hogy az emberek bevonásával zajlik az önkormányzati vita. Úgy vélte, ilyen járványügyi helyzetben felelőtlenség érdeklődő emberekkel teli teremben testületi ülést tartani.

A közönség nagy része ezt több alkalommal is felháborodással kísérte. Szabó Tamás nem volt rest többször is megjegyzéseket tenni, példának okáért nem egyszer "híveknek" nevezte az ellenzéki szavazókat és a városért aggódókat. 

Megkérdeztünk több helyi lakost is, akik viszont azt állították, hogy már korábban is volt problémája a helyi Fidesznek azzal, hogy széleskörben tájékoztatta a város az önkormányzati ügyekről a lakosságot. Ugyanis 2019 előtt erre igen ritkán volt példa. 

A városvezető, Budai Lóránt a napirendi ponton változtatva, először a város átvilágításának ügyével kezdte az ülést. Elmondása szerint már 5 ügyben zajlik valamilyen vizsgálat gyanús visszaélések miatt a 2019 előtti időszakból. Szabó Tamás szerint azonban ez csak szemfényvesztés, úgy véli, a ciklus végére egyik ügyből sem lesz semmi, ezek az elszámoltatások inkább "csak a hangulatkeltést fokozzák". Egy másik fideszes képviselő továbbment, azt állította, hogy

"a polgármester által problémásnak tartott ügyek átvizsgálása és feltárása arra enged következtetni, hogy az ellenzék a múltban él, pedig a jövőbe kéne tekinteni." 

Ez különösen érdekes volt attól a Fidesztől hallani, amely folyamatosan a 2010 előtti időkre mutogat vissza.

Kultúra helyett a stadion üzemeltetését támogatja a Fidesz és a Mi Hazánk

Az egykori fideszes polgármester (Szabó Tamás) által is képviselt frakció 14 millió forintot csoportosított át a kultúrától többek között sportra. Azon belül például, 6 millió forintot kért a jászberényi futballklub létesítményeinek támogatásaira. A klub jelenleg az NB3-ban szerepel, és akad olyan játékosuk is, aki havi 600 ezer forintot keres, ezen felül pedig csak ebben az évben többszázmilliós TAO-támogatást hívtak le az MLSZ-től. 

A helyi Fidesz-frakció szerint azonban a koronavírus-járvány miatt szüksége van erre a támogatásra a nehéz helyzetbe(?!) kerülő klubnak. Ugyanakkor ezzel az átcsoportosítással éppen attól az önkormányzati cégtől vontak el súlyos milliókat, amely a városban a kulturális programokért és a helyi szabadidős tevékenységekért felel. Az elvonás azért is fájó, mert itt a focival ellentétben a járvány miatt jelentős bevételektől estek el. Így több tucat ember munkabére és megélhetése került veszélybe. A Fidesz-frakció álláspontja azonban az volt, hogyha baj lesz, akkor majd megint átcsoportosítanak, ha kell.

A Mi Hazánkos képviselő azzal a szilárd meggyőződéssel támogatta a Fidesz tervezetét, hogy a jászberényi futballcsapatban gyerekek is fociznak, tehát "támogatni kell őket". A dugig telt teremben óriási felhördüléssel reagáltak a választópolgárok Dobrán Gyula szavaira, aki válaszul egy ásványvizes palackot "kínált" az egyik felháborodott idős hölgynek. 

Az átcsoportosítást végül megszavazták Dobrán Gyula közreműködésével, ugyanez történt akkor is, amikor egy ellenzéki többségű bizottságtól hatásköröket vontak el a fideszes többségű bizottság javára, illetve a város volt alpolgármesterét újra pozícióba helyezték.

A maratoni ülés mintegy 3 és fél óra után ért véget. Ugyanakkor abban biztosak lehetünk, hogy további kőkemény politikai játszmák fognak zajlani a városban.