Így erősítette meg a kormány a fideszes megyei közgyűléseket

Így erősítette meg a kormány a fideszes megyei közgyűléseket

A kormánytöbbség tavaly tavasszal fogadott el egy olyan törvényt, amivel az addig funkciótlan megyei közgyűlések kezelésére bízta az egyes települési önkormányzatoktól elvett különleges gazdasági övezeteket. Akkor már az onnan befolyó adóbevételek újraelosztását is a fideszes többségű testületekre bízta. Ennek első hírnöke a gödi Samsung-gyár területén létrehozott övezet volt. 

Erre azért volt szükség a Fidesz részéről, mivel a 2019-es őszi önkormányzati választásokon félrement a számításuk, így 23 megyei jogú város közül tízben ellenzéki győzelem született, erre természetesen gyorsan reagálniuk kellett, ennek következménye lett a törvény.

A héten ismét előkerült a törvény és a kormány tovább erősítette a megyei önkormányzatokat, az mfor.hu írt arról a határozatról, amely úgy módosította a Modern Városok Program (MVP) megvalósításáról szóló szabályokat, hogy ezentúl már ne csak a megyei jogú városok, hanem a megyei önkormányzatok is kaphassanak a támogatásokból.

A programban eddig 260 projekt startolt el, ezeknek összértéke 3800 milliárd forint, ebből a megyei jogú városok eddig 1400 milliárdot használtak fel. Egyébként a fejlesztések háromnegyede hazai költségvetési forrás.

A friss módosítás szerint a

megyei önkormányzatnak nyújtott támogatás nem érinti a megyei jogú város önkormányzatainak biztosított támogatási források felhasználását és az ezzel összefüggő kötelezettségeket és jogokat

Ez annyit tesz, hogy a program keretét bővíteni fogják, éppen azért, hogy a megyei önkormányzatok projektjeire is jusson pénz.

(444.hu)