Újabb dílert kaptak el a rendőrök Érden

.
Fotó: Police.hu.

Kiderült, hogy kitől vásárolta a kábítószert az 58 éves F. István, akit még májusban vettek őrizetbe az érdi rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt - írja a rendőrség oldala.

Május 13-án az érdi rendőrök egy helyi férfit fogtak el és vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt. Az 58 éves férfi kihallgatásán részletesen vallott a rendőröknek az általa elkövetett bűncselekményről, arról azonban mélyen hallgatott, hogy kitől vásárolta a drogot.

A nyomozók lépésről lépésre kutatták fel a díler minden lehetséges kapcsolatát, akik a bűncselekménynek részesei lehettek. Így azonosították és jutottak el ahhoz a férfihez, akitől a korábbi gyanúsított a kábítószert vásárolta, majd azt továbbértékesítette.

A zsaruk kedden reggel 7 órakor jelentek meg az 50 éves férfi érdi tartózkodási helyén, ahol kutatást tartottak, melynek során többnyire kiporciózva vagy alufóliába csomagolva, körülbelül 3 kilogramm mennyiségben kábítószergyanús anyagmaradványt, digitális mérleget, laptopot, mobiltelefonokat, valamint közel egymillió forint készpénzt foglaltak le.

A rendőrök a férfit előállították, majd kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta. A rendőrség A. Miklóssal szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatásának indítványozását.