Fluor Tomiék nem kérnek az állami támogatásból

Fluor Tomiék nem kérnek az állami támogatásból

A Wellhello együttes mindkét tagja lemond a zenészeknek adott állami támogatásról, ugyanis azt szeretnék, ha minden forint a banda többi tagjához kerülne.

örülünk a lehetőségnek, még nem adtunk választ a felkérésre, egy kikötésünk volt, a pénz a zenekar többi tagjának menjen az utolsó forintig. Én és Diaz nem szeretnénk kivenni a ránk eső részt

- nyilatkozta Fluor a Blikknek.

Korábban megírtuk, hogy a kormány a koronavírus miatt hivatalosan is bejelentette a zenészekre vonatkozó támogatási programját, a raktárkoncerteket. 5,3 milliárd forintból, összesen 150 közönség nélküli koncertet finanszíroznak majd, melyeket szeptembertől online lehet megnézni. A koncertekre minden zenekar a saját stábját hozhatja, akik kiemelkedő gázsit kapnak.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő bejelentéséből az is kiderült, hogy olyan nevekre számítanak, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, Tankcsapda vagy Balázs Fecó.