"Javítja a statisztikát, szebb, a kormány pedig így azt mondhatja: mi megteszünk mindent az emberek érdekében"

"Javítja a statisztikát, szebb, a kormány pedig így azt mondhatja: mi megteszünk mindent az emberek érdekében"

A kormány kibővíti a közmunkára szánt keretet 5 milliárd forinttal. Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezete elnöke ezt úgy értékelte, őket nem lepte a bővítés. Kifejtette, a közfoglalkoztatás egy olyan forma, ami a munkahelyek és a segélyezés között helyezkedik el. Az ezt végző emberekre nem vonatkozik a Munka törvénykönyve: bérüket a kormány állapítja meg, koruktól, gyermekeik számától függetlenül őket csak az alapszabadság illeti meg. A közfoglalkoztatási formában annyian vesznek részt, ahány főt a kormány eldönt a költségvetés tervezésekor. 

A koronavírus első hulláma előtt a közmunkaprogramból a kormány évről évre vont ki pénzt: míg például tavaly 180 milliárddal gazdálkodhattak, az idei évre már csak 140 milliárd jutott. (2016-ban 340 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben erre a célra) A különbség tehát 40 milliárd forint. Ennek fényében mire lehet elég a mostani bővítés, azaz 5 milliárd?

A szakszervezet elnöke úgy véli, ez 10 ezer ember számára biztosít foglalkoztatást. A koronavírust követően körülbelül 120 ezren vesztették el a munkájukat, s ebben közfoglalkoztatottak is voltak. 

A közfoglalkoztatotti munkabér rendkívül alacsony, mindösszesen 54 ezer forint, ezt - véli Vécsi - fekete munkán pár nap alatt megkeresik az ebben a helyzetben lévők, így nem túl népszerű forma.

 
"Ez a foglalkoztatás nem vonzó, s nem is arra szánták, hogy huzamosabb ideig itt legyenek az emberek"

 

- összegezte az elnök.

A kormányhatározat alapján egyébként mindenki, aki igényli, részt vehet közfoglalkoztatásban. Ennek keretében az embernek azt a munkát kell elvégeznie, amit az önkormányzatok kijelölnek. 

"Ahol beruházásokat, fejlesztéseket, ingatlanok felújítását veszik célba, ott akár értelmes, értékteremtő közfoglalkoztatást is tudnak végezni. Ha nagy létszámban vannak, ez az értékteremtő közfoglalkoztatási forma már nem biztos, hogy meg tud valósulni. Ekkor a társadalom úgy ítéli meg, ezek az emberek a társadalom nyakán élnek, az ő adójukból tengetik az életüket"

- összegezte Vécsi. 

A számok ereje

Jelenleg 91 ezer közmunkás van, a keretet a kormány 200 ezerre emeli, a KSH adatai azonban azt mutatják, számuk visszaesett. S hogy sikeres e a kormány közmunka programja?

"Azok az emberek, akiknek nincs más lehetőségük, úgy fogalmaznak: a kevesebb is több a semmitől. De azon emberek számára, akik elvesztették a munkahelyüket például a turizmusban, a szolgáltatásban ez nem megoldás"

 

- véli az elnök. 

Hozzátette, a kormánynak ezen intézkedése arra való, hogy javítsa a foglalkoztatási rátát, s Európában a közfoglalkoztatott létszámot soha nem veszik figyelembe, amikor  a munkanélküliséget számolják. 

"Ez Magyarországon javítja a statisztikát, szebb, a kormány pedig így azt mondhatja: mi megteszünk mindent az emberek érdekében, de gyakorlatilag ez a segítség nem sokkal több, mint a nulla"

 

- mondta Vécsi István.