Mennyivel kívánja a kormány megsarcolni azokat, akik külföldről térnek vissza?

Mennyivel kívánja a kormány megsarcolni azokat, akik külföldről térnek vissza?

Világos, új szabályként fogalmazta meg a kormány azt, amit Gulyás Gergely múlt héten jelentett be: a különböző besorolású országokból (sárga vagy piros) hazaérkező magyarok augusztus elsejétől kötelesek karanténba vonulni és annak elhagyása előtt koronavírus tesztet csináltatni (piros országból érkezők kettő, a sárga országból érkezők 1 negatív tesztet).

Milliónyi tesztünk van, mégis fizetni kell érte

Augusztus egyig bezárólag az állam ennek a tesztnek a költségeit térítésmentesen magára vállalta, ehhez képest augusztus elsejétől már nem, ami pofátlanság, mert a magyarok egyszer már befizették azt az adót, amiből milliószámra vásárolták a teszteket, így azokat is meg kell hogy illesse ez az egészségügyben, térítésmentesen, a korábban befizetett járulékaik és adóik alapján, akik augusztus elsejét követően térnek haza - nyilatkozta mai sajtótájékoztatóján Dr. Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő.

Még mindig nem tudni, hogy a hazaérkezők pontosan milyen áron vehetik majd igénybe a tesztelést, a kormány bár fizetőssé tette őket, de konkrét összeget nem említett. A piacot megnézve sem leszünk okosabbak, ugyanis a legolcsóbb teszt is legalább 10 000 forintba kerül, ami egy piros besorolású országból érkező négy fős család számára 80 000 forint többletköltséget jelent, de vannak olyan szolgáltatók ahol ez az összeg akár 320 000 forintra is rúghat. A jobbikos képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy az embereket azzal sarcolják, hogy szimplán egy meghatározott időponttól őket büntetik, fizetőssé teszik számukra az egészségügyet.

Az egészségügyi szolgáltatás mégis üzlet az Orbán-kormány számára

A Jobbik elsődlegesen azt kéri a kormánytól, hogy álljon el ettől a szándékától és ne kérjen azért plusz pénzt a hazatérő családoktól, hogy negatív teszteket tudjanak felmutatni. A tesztelés nagyon fontos, nagyon fontos a családok és a közösségek biztonsága is. Ha a kormány mégsem tudja az ingyenes tesztelési lehetőséget garantálni, akkor továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy kérjen bocsánatot az emberektől azért, amiért velük fizetteti ezt meg - folytatta.

Árulja el a kormány, hogy valójában fizetős egészségügyet szeretne-e létrehozni, annak ellenére, hogy Orbán Viktor már korábban megüzente: az egészségügy nem üzlet. Úgy fest mégis van az a pénz, amikor az egészségügyi szolgáltatás mégis üzlet az Orbán-kormánynak. El kell mondaniuk, hogy pontosan mit akarnak. A Jobbik továbbra is reméli, hogy nem az a célja a kormánynak, hogy akik hazatérnek, vagy megbetegednek koronavírussal, az ellátásukat annak ellenére fizettesse meg a honfitársainkkal, hogy az már egyszer járulék és adó formájában megtörtént.

Az egyik legfontosabb szempont jelenleg, hogy akik elmentek nyaralni mihamarabb visszatérhessenek dolgozni, hiszen a gazdaság újraindításához és erejének visszanyeréséhez, ahhoz, hogy egy kicsit jobban élhessünk, erre szükség van - zárta mondandóját a képviselő.