Technikai hibája van az új CAF villamosoknak, ezért nem lehet utazni velük

Technikai hibája van az új CAF villamosoknak, ezért nem lehet utazni velük

A korábban megrendelt CAF villamosok forgalomba állítását hátráltató technikai hibák és hiányosságok miatt nem utazhatnak még a budapestiek az új CAF Urbos szerelvényekkel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a BKK és a BKV akkor tudja átvenni az új villamosokat, ha azok 100 százalékosan megfelelnek a szerződésnek és a hatósági előírásoknak, és a gyártóval zajló folyamatos tárgyalásokon ezért mindent meg is tesz.

"A cél, hogy mielőbb használatba vehessük a korszerű járműveket, és a beszerzési forrást jelentő uniós támogatás is felhasználható legyen" - emelték ki.

Felidézték: a BKK 2017-ben és 2018-ban - a már Budapesten közlekedő negyvenhét villamos szerződésében szereplő opciós lehetőség, azaz vételi jog alapján - összesen huszonhat CAF szerelvényt rendelt meg a spanyol gyártótól, amelyek közül kilenc 2019-ben és 2020-ban már megérkezett Budapestre.

Ezek átadás-átvétele azonban azóta sem történt meg, mert bizonyos műszaki részletekben nem felelnek meg a szerződésben foglalt feltételeknek.

Ugyan egyes hibákat a gyártó már kijavított, másokhoz azonban további egyeztetések, független szakértői vélemények szükségesek.

A BKK, a BKV, és minden Budapesten közlekedő határozott érdeke, hogy a sok milliárd forintos értéket képviselő járművek hibák, garanciális problémák nélkül legyenek átvéve, hiszen évtizedek múlva is szolgálniuk kell majd a fővárosban közlekedőket - hangsúlyozták.

Eközben a spanyol gyártó folyamatosan szállítja Budapestre a megrendelt járműveket, amelyek előírt tesztjei és próbafutásai jelenleg is zajlanak - olvasható a közleményben.