20 milliárd forinttal megy több a közmédiára 2021-ben

20 milliárd forinttal megy több a közmédiára 2021-ben

Bőven százmilliárd forint feletti összegből gazdálkodhat a közmédia 2021-ben - derül ki a jövő évi költségvetési tervezetből. 

A Népszava szerint a kormány talált olyan sarkalatos pontokat, ahova több pénzt kell csoportosítani még az eredeti javaslatnál is. A kormány a kommunikáció terén továbbra is a gazdaságvédelem szükségességét hangoztatja, a csütörtökön szavazásra bocsájtandó költségvetési javaslatok nem kifejezetten ezt a célt szolgálják, sokkal inkább a felkészülést a 2022-es országgyűlési választásokra.

A bizottság ugyanis arról dönthet a mai napon, hogy 20 milliárd forinttal megemeljék a közszolgálati hozzájárulást, amely az állami média finanszírozást szolgálja. Így jövőre már a megszokott 77 milliárd forinttal szemben 97 milliárd forintos költségvetési támogatást kap a közmédia, amit még kiegészítenek az évközi kormányzati támogatások és kereskedelmi bevételek, azaz jövőre

összességében bőven száz milliárd forint feletti összegből gazdálkodhat az MTVA.

Az utolsó pillanatban a kormány még kikanyarított 11 milliárd forintot 2021-re „kiemelt társadalmi kapcsolatokra", úgy, hogy ilyen költségvetési előirányzat nem szerepelt a javaslatban. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert ez az összeg a "kiemelt társadalmi csoportok életét érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs és konzultációs feladatok fedezetét biztosítja." Tehát a következő Nemzeti Konzultációra szánják ezt a 11 milliárd forintnyi összeget.

Gyengeség

"Minél gyengébb egy kormány, annál többet költ hazugságra. Ha a kormány érezhetően tudná emelni a magyarok életszínvonalát, nem kellene milliárdokat költenie ennek az elmagyarázására. Érezné mindenki"

- így reagált az újabb propagandaköltésekre Jakab Péter az Alfahírnek.

A Jobbik elnöke hangsúlyozta,

a szegénységet gyarapodásnak, a lopást kormányzati teljesítménynek, a hazugságot igazságnak elhitetni

– na, ahhoz már bődületesen sok pénz kell. Több mint százmilliárd - tett hozzá a politikus.