Százmilliárdból épül az új multifunkciós sportcsarnok, de nincs még látványterv

Százmilliárdból épül az új multifunkciós sportcsarnok, de nincs még látványterv

Az index írt a Fradi pályával szemben épülő sportcsarnokról, amely a  2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság döntőjén, akár több mint 20 ezer szurkolót is vendégül láthat. 

A 18 milliárdért megvett területen már jól látszanak Európa egyik legnagyobb sportcsarnokának beton pillérei. Látványtervek híján azonban csak annyit tudni, hogy egy multifunkciós sportcsarnok épül, amely a sportesemények mellett, konferenciák, koncertek lebonyolítására éppúgy alkalmas. Ezen felül itt játszhatja majd a Ferencváros női kézilabda a BL-meccseit.

Az első közbeszerzési pályázaton 115 és 160 milliárd forint közötti ajánlatok érkeztek, miközben a 68 ezer nézőt befogadó Puskás Aréna 190 milliárd forintba került. Az ajánlattevő cégek (köztük Mészáros Lőrinc és Garancsi István érdekeltségei) azonban hirtelen levitték ezeket nettó 78-81 milliárdra, ami bruttó 100 milliárd.

A kivitelezést végül Garancsi cége, a Market Zrt. kapta. A sportcsarnokot 2021 negyedik negyedévében át kell adni a csarnokot, az EHF ugyanis ragaszkodik két-három próbameccshez, mielőtt 2022. januárban már élesben kell játszaniuk a csapatoknak. A Budapest Fejlesztési Központ azt írta az Indexnek, a beruházás részeként új közút is épül, a Fék utca – Üllői út közötti kétsávos szakasz kerékpársávokat kap, vadonatúj kapcsolattal bővítve Budapest kerékpárút-hálózatát.

Az index szerint mivel ez egy 100 milliárdos építkezés, vagyis a Puskás Aréna utáni második legnagyobb beruházás, valamint a város egyik fontos arculati eleme is lesz a felépülő csarnok, furcsának találták, hogy nem mutatták meg eddig – egyszer sem hívták össze a sajtót és nem is találkoztunk látványtervvel. A tavaly októberben megválasztott új ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina látta, de neki sincs belőle.