Elvennék a díszpolgári címet a szurkolók az UTE klubigazgatójától

Elvennék a díszpolgári címet a szurkolók az UTE klubigazgatójától

Újabb fejezettel "gazdagodott' az újpesti sportélet, miután az Újpest szurkolók sajtóközleményben jelezték, hogy az Újpesti Torna Egylet (UTE) klubigazgatójától megvonnák a 2018-ban adományozott díszpolgári címet. 

Újpesten évek óta forrnak az indulatok, hol a címervita, hol a szakosztályokkal kapcsolatos problémák miatt. Azonban nemcsak a labdarúgás miatt neheztelnek Őze Istvánra, ugyanis a szurkolók szerint több szakosztállyal is "mostoha módon bánt" a klubigazgató. Éppen ezért kezdeményezik azt, hogy vonják vissza az önkormányzat által 2018-ban neki adományozott díszpolgári címet. 

A kezdeményezést hat újpesti szervezett szurkolói csoport, a tábort jelenleg irányító Viola Fidelity, az 1996-ban alapított Korps, az MCMXCII Ultras ultracsoport, az Angol Brigád, továbbá a röplabda szurkolók csoportja, az UTE Volley Ultras, valamint az Újpest 1885 Szurkolói Klub indította el.

Lapunk megkereste az egyik szurkolói csoportot, az Újpest 1885 Szurkolói Klub elnökét, Borsche Gábort, aki úgy nyilatkozott, hogy élnek azzal az alkotmányos lehetőséggel, hogy felhívják az önkormányzat és a szurkolók a figyelmét arra, hogy milyen állapotok uralkodnak a lila-fehér egyesület háza táján.

"Egy klubigazgatónak példaképnek kéne lennie, de úgy érezzük ez az ő esetében nem így van"

- szögezte le, hozzátéve: gondolkodnak további lépéseken is, például címerkérdésben, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az évek óta zajló problémára. Borsche szerint az utóbbi években "kialakult egy összkép", amely alapján úgy döntöttek most, hogy ezen az ösvényen haladnak tovább.

A szurkolói "felhívás" mellett egy petíciót is elindítottak a szurkolók, ahol várják az aláírásokat, mindazon személyektől, akik elégedetlenek Őze István munkásságával. A kezdeményezők az összegyűjtött aláírásokat május végén juttatják el Újpest polgármesteréhez, Déri Tiborhoz. 

Közleményükben a szakmai indokok között szerepel:

  • a csapatsportágak terén jellemző állandó középszert,
  • a pénzügyi átláthatatlanságot,
  • a klub antidemokratikus működését,
  • a klubigazgató vezetési stílusát és egyszemélyes teljhatalmának kialakítását,
  • az alulról jövő kezdeményezések rendszeres elfojtását,
  • a TAO pénzekkel történő gyanús visszaéléseket,
  • a fel nem épült jégpálya -és curlingcsarnok beruházásával kapcsolatos gyanús körülményeket,
  • a címerper elvesztését és az abba való belenyugvást,
  • az utánpótlás-képzés minőségének szisztematikus lerombolását,
  • a kommunikáció teljes hiányát,
  • a klubvezetés szurkolóellenes magatartását,
  • a klub biztonsági szolgálatának túlkapásait,
  • a futsal szakág folyamatos gáncsolását,
  • a klubon belüli és a klub körüli kicsinyes hatalmi játszmákat és
  • az egyesületen belüli feudális függelmi viszonyokat.

A szurkolók részletesen is kifejtették, hogy véleményük szerint milyen hibákat követett el eddigi elnöksége alatt a klubigazgató. Kiemelték a a vízilabda szakosztály megszüntetését. Mint fogalmaznak: Őze István a 2000-es évek második felében üzlettársa lett egy magyar vállalkozónak, akivel közösen létrehozták az UTE Szálloda és Sportközpont Kft-t. A vállalkozó fűt-fát ígért az újpesti vízilabda számára: uszodát, szállodakomplexumot, nemzetközi szintű csapatot, neves szponzorokat, befektetőket. Ezért cserébe Őze kinevezte őt a szakosztály élére.

"Mire kiderült, hogy a vállalkozó által ígért uszodából és sportcentrumból semmi nem valósul meg, számos magánbefektető már futhatott a pénze után."

A cég csődöt jelentett és felszámolás alá került, a hangzatos terv megbukott.

Ezzel az UTE vízilabda csapata is a megszűnés szélére sodródott. 2009-ben az olimpiai bajnok Benedek Tibor került a képbe,  valamint az UTE korábbi sokszoros válogatott klasszisai, Dala Tamás és Vincze Balázs, akik átvették volna és tovább üzemeltették volna a klub vízilabda szakosztályát. Benedekék autonómiát és szabad kezet kértek, Őze azonban a rendkívül népszerű és sikeres sportágat inkább megszüntette az UTE berkein belül. Az utánpótlás csapatok – Benedekékkel együtt – átmentették magukat egy újonnan létrehozott egyesületbe, ahol UVSE néven, lila-sárga színnel szerepelnek.

A Szilágyi úti gyakorló-jégcsarnok és curlingcsarnok építése körül is "furcsa anomáliák" léptek fel. A klubnál korábban nem is volt curling szakosztály, azonban a vezetőség úgy döntött, hogy bele fognak egy csarnok építésébe (közben szakosztály is lett - szerk.). A szurkolók szerint az Őze István által vezetett UTE

egy kizárólag edzések tartására alkalmas jégpálya és egy 72 (!) néző befogadására alkalmas curling csarnok építése mellett döntött.

A kezdetben még 1,15 milliárd forintra becsült, majd a közbeszerzési eljárás második körében már 2,2 milliárd forintra kiírt pályázaton végül a Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV Zrt. lett a nyertes, nettó 4,68 milliárd forintos ajánlatával. Ennyi pénzért kellett volna felépíteniük a két, egymással szomszédos csarnokot és a 72 darab széket. 

A két könnyűszerkezetes csarnokból csupán az egyik, a jégpálya épült meg, az is ráadásul csak félig és öltözők nélkül. Az építkezés félbeszakadt, jelenleg torzóként áll a csarnok a Szilágyi úton. Érdekesség, hogy a szerződés szerint a két csarnoknak 2020. április 30-ára kellett volna elkészülnie, azonban a klub állítása szerint elfogyott a pénz, ezért most az államtól várják a segítséget. 

A címerkérdés miatt is neheztelnek a klubigazgatóra. Mint ismert, évekkel ezelőtt döntött úgy önhatalmúlag az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet, hogy megváltoztatja a klub történelmi címerét. Az UTE ekkor megtámadta a címerváltást a cégbíróságon is, azonban kívülről az volt a szurkolók élménye, hogy igazából mindkét szereplő jól járt, ugyanis "a belga tulaj megszabadult Őzétől, Őze megszabadult a belgától", vagyis innentől fogva mind az UTE, mind pedig az Újpest FC vehet fel TAO-támogatásokat.

A szurkolók szerint már a kezdetek kezdetén is kitapintható volt egyfajta hallgatólagos megállapodás a két fél között.

"Az UTE a címerper során láthatólag mindvégig félszívvel küzdött", melyet aztán törvényszerűen a Kúrián el is vesztett.

A szurkolók egyébként hangsúlyozták, hogy a díszpolgári cím megfosztására vonatkozó javaslatot azért nyújtották be, mert az idén 135 éves klubnál zajló állapot immáron tarthatatlanná vált. Véleményük szerint az egyesületen belül már nem maradt olyan fórum, ahol a problémák felvethetők lennének, ezért a nyilvánosság bevetésével próbálnak küzdeni egy megtisztulási folyamatért.

A díszpolgári cím visszavonására irányuló kezdeményezést először az Újpesti Önkormányzat Közművelődési és Oktatási Bizottsága fogja tárgyalni, majd a bizottság javaslata alapján a képviselő-testület következő ülése fogja meghozni a végső döntést az ügyben.