A kormánysajtó mutatta meg, hogy a Fidesz is folytatta Gyurcsányék ágyszámcsökkentését

Ahogy arról már írtunk, a Kásler Miklós által, a járvány idején bejelentett ágyszámcsökkentés bőven meghaladta a 13 évvel ezelőtti Gyurcsány-reformot, azonban egyáltalán nem előzmények nélküli. Gulyás Gergely hetekkel ezelőtt, február közepén már arról beszélt, hogy az aktív kórházi ágyak kihasználtsága 67-68 százalékos, így itt van tere a kapacitáscsökkentésnek.

S bár a kancelláriaminiszter múlt héten igyekezett cáfolni, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés örve alatt egészségügyi reformot hajtanának végre, azt azért elárulta, figyelik a veszélyhelyzet alatt az egészségügy működését.

Mindenesetre az ágyszám-fetisizmustól nem tud szabadulni a kormányzat, ennek megfelelően a kormánysajtó kiadott egy összehasonlítást arról, hogy valójában nem a Fidesz, hanem az MSZP szüntette meg a legtöbb kórházi ágyat. Egy diagramot is szerkesztettek bizonyításképpen. Ezen az látszódik, hogy

1994-2018 között 98.453-ról 68.112-re csökkent a működő kórházi ágyak száma.

A Gyurcsány Ferenc által megszüntetett 16 ezer ágy után (71.216) a Fidesz-KDNP kormányzása alatt az ágyak száma továbbcsökkent. Ez jelentheti, hogy az egészségügyi rendszer az elvont kapacitást nem igényelte, de

azt is egyértelműsíti, hogy a Fidesz egészségügyi politikája is egyetértett Gyurcsányék reformjával.
forrás: mno.hu

Egyébként a Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a Magyar Kórházszövetség is időről időre a kórházi ágyak számának visszavágását szorgalmazza.

Azt már viszont elfelejtik hozzátenni, hogy a szakmának abból van elege, hogy a politikai szereplők az ágyak számával revolverezik egymást. A XXI. században kevésbé korszerű, és felesleges az ágyak mennyiségével mérni a kórházak teljesítményét. Az egészségügyi intézmények funkcióját sokkal inkább azok a beavatkozások, szolgáltatások adják, amelyeket képesek nyújtani a betegeknek.

Az pedig külön elgondolkodtató, hogy papíron hiába jut ezer lakosra 7,02 ágy Magyarországon, ha azoknak az ágyaknak majd 60 százaléka krónikus, vagy elfekvő osztályon van.