A járvány idején is levonják a fizetések egy részét a végrehajtók

A járvány idején is levonják a fizetések egy részét a végrehajtók

A bérek 33, de akár 50 százalékát is levonhatják a gazdasági válság idején is a végrehajtók - írja a 24.hu

Az utóbbi hetekben több mint százezer ember vesztette el munkáját. Ezek között akadnak többen is olyanok, akiktől végrehajtók vonják el a munkabér egy részét. Ráadásul, akik albérletben is élnek, tulajdonképpen a fizetésképtelenség felé haladnak. 

Bár a kormányzati kommunikáció szerint a kormány felfüggesztette a kilakoltatásokat és a lefoglalásokat, a végrehajtók továbbra is levonják az adósok fizetésének egy részét. A veszélyhelyzet idején kiadott rendeletben egyáltalán nem szerepel az, hogy a végrehajtásokat felfüggesztették volna. 

A folyamatban lévő végrehajtások esetében a fizetések 33, indokolt esetben 50 százalékos levonását továbbra is foganatosítják a végrehajtók.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a 24-nek tételesen elmondta: 

  • Felfüggesztették az összes kilakoltatást, így az önkényes lakásfoglalókkal szemben sem léphetnek fel a végrehajtók.
  • Új árverést nem tűzhetnek ki a végrehajtók abban az esetben, ha a lakóingatlanról van szó, amelynek tulajdonosa természetes személy. Ugyanakkor az ingatlanra be lehet jegyezni a végrehajtási jogot.
  • A már futó végrehajtások esetében a fizetések 33, indokolt esetben 50 százalékos levonását továbbra is végrehajtják.
  • Hatósági átutalási megbízással (inkasszóval) továbbra is terhelhetik az adós bankszámláját, az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese feletti összeg esetében korlátlanul levonható az adós pénze a számláról.
  • Az adós gépjárművét lefoglalhatja a végrehajtó (ez általában papíron történik meg, az autó az adósnál marad), de a járművet nem vonathatja ki a forgalomból.
  • Az új eljárások megindításokhoz szükséges fizetési meghagyásokat végrehajtó útján nem lehet kézbesíteni.
  • Helyszíni foglalásokat nem lehet foganatosítani, így például az ingó vagyontárgyak jegyzőkönyvbe vételére sincs lehetőség.
  • Semmilyen meghatározott cselekményt nem végezhetnek, kivéve nagyon indokolt esetben a gyermekek átadását.
  • Minden frissen induló végrehajtási eljárást azzal kell kezdeni, hogy részletfizetést kell felajánlani az adósoknak.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel a múlt heti közleményében arra kérte a kormányt, hogy a végrehajtások olyan típusai esetében is a moratórium haladéktalan elrendelését követeli, mikor a kisnyugdíjakat vagy legalacsonyabb kereseteket letiltásokkal sújtanák. A képviselő szerint hiába rendelték el a Jobbik javaslatai nyomán a törlesztési moratóriumot, az nagyon sok ember esetében semmiféle könnyebbséget nem hozott. 

Hozzátette, semmi sem zárja ki azt sem, hogy a kisnyugdíjakat vagy a legalacsonyabb kereseteket is 33, illetve 50 százalékos tiltásokkal sújtsák. Utóbbi kategória esetében ez a korábbinál is súlyosabb helyzetet okozhat, hiszen a kisebb fizetésűeknél egyáltalán nem biztos, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben meg tudják tartani az állásukat, vagy a szert tudnak tenni akkora keresetre, mint korábban. A nyugdíj, mint sok esetben az egyetlen bevételi forrás Magyarországon, egyáltalán nem bírja el, hogy még levonásokkal is sújtsák.