Zaklatás: 2 hónap alatt 686 alkalommal hívta fel volt élettársát

Zaklatás: 2 hónap alatt 686 alkalommal hívta fel volt élettársát

A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves döbröközi férfival szemben folytattak zaklatás vétség elkövetése miatt. A férfi közel 700 alkalommal kereste volt élettársát - írja a Police.hu

Egy döbröközi nő tett feljelentést volt élettársa ellen, aki 2019 júliusa és augusztusa között rendszeresen hívogatta őt és üzengetett neki. Az eljárás során kiderült, hogy a 43 éves férfi a feljelentésben szereplő időszakban – 39 nap alatt – 686 esetben hívogatta a sértettet és üzeneteket küldött neki.  A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki tettét azzal magyarázta, hogy szeretne kibékülni volt élettársával, ezért hívogatta őt.  Az eljárás során kiderült az is, hogy a férfi kihallgatását követően is folyamatosan hívogatta és fenyegette volt élettársát.

Az ügyben a dombóvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.