A Fehérvár volt edzője Orbán Viktor kamrájában, sonkázás közben beszélte meg a csapattal kapcsolatos kérdéseket a kormányfővel

A Fehérvár volt edzője Orbán Viktor kamrájában, sonkázás közben beszélte meg a csapattal kapcsolatos kérdéseket a kormányfővel

José Gomes, a MOL Fehérvár (akkor még Videoton) korábbi edzője a Tribuna Expresso portálnak nyilatkozott - írja a csakfoci.hu. A portugál 2013 januárjában vette át a csapatot, 2014 tavaszán bontott vele szerződést a klub.

Ezzel a történettel sikerült egyetlen sztoriba sűrítenie a magyar futball esszenciáját:

"Elég jól sikerült a belépőm a csapatnál, jól is fogadtak, tetszett az embereknek az a támadó futball, amit játszatni akartam és a futballistáknak is az a szabadság, amit a pályán megkaptak. Rögtön jó eredményeket is értünk el. A következő idényben azonban problémáink akadtak. Amikor problémám volt, felhívtam a miniszterelnököt, akinek egy kilométerre laktam a házától. A kamrájában sonkát ettünk, megbeszéltük, mi a teendő.

Voltak gondok a szervezettséggel, a menedzsmenttel, az átigazolásokkal, olyan dolgok, amelyeket jó lett volna alaposan átbeszélni a klubon belül, de végül nem igazán jártam sikerrel. A klubban volt egy befektető, aki szeretett hegyet mászni, de semmit sem értett a futballhoz. Aztán volt egy közgazdász, aki teniszezni szeretett, de ő sem tudott semmit a futballról. Aki megoldotta a problémákat, az a miniszterelnök volt. Ő tudott beszélni a tulajdonossal, én hiába próbáltam volna, mert nem tudott angolul.

Úgy láttam, ilyen körülmények között, ilyen feltételek mellett nem fogunk soha a bajnoki címért küzdeni. Megmondtam, hogy ha nem az első hely a cél, nem maradok. A Videotonnak szüksége lett volna egy sportigazgatóra, aki közöttem és a klubvezetés között elhelyezkedve végzi a munkáját. Ők nem értettek velem egyet, így eljöttem. A következő idényben hoztak egy sportigazgatót, igazoltak pár jó futballistát és meg is nyerték a bajnokságot."