Simicska egyetlen megmaradt vállalkozása új irányt vesz

Simicska egyetlen megmaradt vállalkozása új irányt vesz

Simicska Lajos a 2018-as választás után adta fel a küzdelmet Orbán Viktorral szemben, a Fidesz-KDNP újra kétharmadot szerzett az Országgyűlésben, a milliárdos nem sokkal később megvált szinte teljes cégbirodalmától, ami Fidesz-közeli körökhöz került.

Orbán egykori szövetségese mindössze egyetlen céget tartott meg, a juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t. A 24.hu észrevette, hogy a társaság változtatott főtevékenységén, ami a lótenyésztés lett.

A cég a 2018-as beszámoló szerint 59 millió forint veszteséget termelt.

A 2010 utáni rendszer építőinek belháborújáról az évforduló apropóján itt írtunk:

5 évvel ezelőtt küldte el melegebb éghajlatra Simicska Lajos a miniszterelnököt

5 évvel ezelőtt tört ki kormányoldalon az a 'belháború', amelyben a két gyerekkori jóbarát, Simicska Lajos és Orbán Viktor egymás ellen fordult. Orbán harmadik miniszterelnöki ciklusát leginkább ez a „konfliktus" jellemezte, amelyre végül az újabb kétharmados győzelem tett pontot. Igazi gyerekkori barátság volt ez a javából, hiszen már 1970-es végén összehaverkodott egymással a miniszterelnök és Simicska Lajos.