Kálló Gergely: Ez a párbeszédek szövetsége

Kálló Gergely: Ez a párbeszédek szövetsége

Dunaújvárosban találkoztak az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei február 8-án. A városvezetők kiálltak az önkormányzatok önállóságáért, ennek kapcsán pedig felszólították a kormányzatot, hogy a következő EU-költségvetési ciklusban a kormány támogassa a közvetlen brüsszeli források pályázhatóságának bővítését, a kormányzati elosztású források döntő részét pedig az önkormányzatokkal együttműködve, regionális programok keretében, arányosan használja fel.

Emellett az is követelik, hogy a kormányzat a tervezett iparűzési adó változtatásával ne lehetetlenítse el az önkormányzatok működését, valamint olyan a lakosság számára létfontosságú feladatokat, mint a tömegközlekedés, az úthálózat fejlesztése, vagy a szociális ellátórendszer működtetése.

Dunaújváros

A találkozót követően a polgármesterek, valamint Kálló Gergely, az ellenzéki pártok közös jelöltje teadélutánt rendezett a polgármesterei hivatal előtt. 

"Tudom, hogy ez a magyar választópolgároknak ez 2010 óta szokatlan, de a legtöbb helyen már nem ellenzékről beszélünk, hanem kormányzó erőkről, ha az önkormányzatoknak nézzük" - mondta kérdésünkre Kálló Gergely, az ellenzék közös jelöltje. 

"Nem is szeretem már ezt a szót, inkább a párbeszédek szövetségét használnám, hiszen arról szól ez, hogy konszenzust tudunk teremteni. Ezért is vagyunk itt az ellenzéki polgármesterekkel, hogy folytassuk ezt a párbeszédet, hogy keressük a közös pontokat, mert ez visz minket előre."

Úgy vélte: nem csökkent a harci kedv, továbbra is bizonyítani akarnak a választópolgárok.

"Szoktuk mondani, hogy három a magyar igazság, plusz egy a ráadás, ami 2022-ben jön. Számítunk minden, ma már nem ellenzéki dunaújvárosi szavazóra, hogy igen, vigyük be azt a bizonyos harmadik gyomrost közösen"

- utalt Kálló arra, hogy a 2018-as országgyűlési választást és a tavalyi helyhatósági választást követően most is győzhet az ellenzék Fejér megye 4. választókerületében.

Kálló Gergely: "Addig fogom bekiabálni az itt élők problémáit, amíg meg nem hallják"

Február 16-án időközi országgyűlési választás tartanak Fejér megyében, miután Pintér Tamás eddigi jobbikos országgyűlési képviselő, tavaly október 13-án Dunaújváros polgármestere lett. Pintér "utódjául", Kálló Gergelyt jelölte meg, akit a teljes ellenzék támogat. A kormány részéről a fejetlenséget jól jelzi, hogy valódi jelöltje nem lesz az időközi választáson

A teadélutánon szintén részt vett Botka László, aki különlegesnek nevezte a dunaújvárosi időközi választást.

"Most fordul elő először, hogy egyéni jelölt mellé felsorakoznak az ellenzéki pártok. Azt gondolom, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt értékelik a választópolgárok. Nagyon sok dunaújvárosi választóval találkozhattam a mai napon, mindenki kifejezte, hogy mennyire örül ennek az együttműködésnek"

- mondta Szeged polgármestere.


Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja egészségnek és normálisnak nevezte azt, hogy viták vannak az ellenzéki pártok között, hozzátette: az lenne természetellenes, ha nem lennének.

"Különbözőek vagyunk, különböző világnézetünk van. Csak vigyázni kell arra, hogy nem szabad, hogy a különbözőségeinket kijátsszák ellenünk"

Lukácsi szerint ez a sokszínűség erősebbé és hatékonyabbá teszi az emberek szolgálatát. Hozzátette: "2022 útja az az út, ami itt, Dunaújvárosban is meg fog valósulni. Nagyon szurkolok Kálló Gergelynek, aki rengeteget dolgozik, biztos vagyok benne, hogy nyerni is fog"

"Nagyon jó látszik az, hogy ellenzéki polgármesterek hogyan tudnak egy közös cél érdekében küzdeni"

- mondta kérdésünkre Pintér Tamás. Dunaújváros polgármestere bízik abban, hogy Kálló Gergely a pártok közös jelöltjeként be fog jutni az országgyűlésbe.

Pintér Tamás: "Ami a dunaújvárosiakat illeti meg, az a dunaújvárosiaknak jusson"

Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere hétfőn számolt be arról közösségi oldalán, hogy rendhagyó látogatáson járt nála Iváncsa polgármestere. Molnár Tibor, papíron független, ám a közelgő időközi választáson fideszes támogatással induló országgyűlési képviselőjelöltként kereste fel a városvezetőt, aki nem számított arra, hogy kényes helyzetbe kerül.

Márki-Zay Péter: a rendszerváltáshoz hiteles és jó jelöltek kellenek

Hódmezővásárhely polgármestere örvendetesnek nevezte, hogy az időközi választásra az ellenzéki pártok meg tudtak állapodni a közös jelölt személyében. Emellett hangsúlyozta, a pártok komoly erőfeszítést tesznek a győzelem érdekében.

A városvezető szerint az ellenzék együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányváltásnak.

"Ehhez hiteles és jó jelöltek kellenek, hiszen mint Jászberény is megmutatta legutóbb, magas részvétel esetén a Fidesz legyőzhető"

Márki-Zay Péter szerint, ha a bizonytalan szavazók látnak egy hiteles alternatívát, akkor igenis el fognak menni szavazni.

"És akkor ki fog derülni, hogy a Fidesznek ebben az országban nemhogy kétharmada, még egyharmada sincs"

Hozzátette: mind a 106 körzetben meg kell találni a leghitelesebb jelöltet, legyen az civil vagy pártember. Szerinte ez a folyamat azt is eredményezi, hogy egy közös lista alakul majd ki az ellenzéki pártok között.

"Ha van egy közös ellenzék, van egy nemfideszes lista, amely nem köthető a pártokhoz vagy egy emberhez, viszont demokratikus jogállamot ígér minden magyarnak, akkor arra mindenki hajlandó leszavazni. Én ezt a közös ellenzéket szeretném felépíteni 2022-re.