Simonka György szerint a megfélemlítés miatt ismerték el a vádat a társai

Simonka György szerint a megfélemlítés miatt ismerték el a vádat a társai

A többek között költségvetési csalással megvádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György még csütörtök este közölte az érte aggódókkal a Facebook-oldalán:

"elindultunk haza". 

Ahogy azt eddig is tapasztalhattuk, a kormánypárti politikus továbbra is magabiztos, és megvan a véleménye arról, hogy a 33 vádlott közül miért voltak olyanok, akik az előkészítő tárgyalás alatt beismerő vallomást tettek a Törvényszéken:

"Szerintem a megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására próbáltak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt. Bár ez a jelenség mind a mai napig jelen van az életünkben, mégis a törvény szerint most kellett megneveznünk a védelem tanúit. A jelenség tovább folytatódásától tartva, kértük a nevük zártan történő kezelését".

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor egy fideszes országgyűlési képviselő retteg a NER-ben.

Egyébként Simonka György számára az is kiderült, hogy a négy vádlott már korábban vádalkut kötött az ügyészséggel annak érdekében, hogy végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kaphasson.

"Véleményem szerint - többek között - azért kötöttek egyezséget és tettek rám terhelő vallomást hazugságokat állítva, hogy a korábbi büntetéseik jogkövetkezményei alól mentesüljenek, ugyanis priuszuk van

- írta.

Üzent Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek és Bod Tamás újságírónak is, akiket tanúként hallgattatott meg a Törvényszék előtt.

"Hogy meglepőnek és mulatságosnak tartják az idézésüket? Azt elhiszem, hogy meglepődtek, de kíváncsi vagyok rá, hogy a végén is mulatozni fognak-e"

- írta.

Persze, azért országgyűlési képviselőként fontos volt megjegyeznie azt is, hogy

a vagyonnyilatkozata a valóságnak megfelelő. 

Egyébként Simonka György szerint nincs napirenden, hogy leváltsák választókerületi elnöki posztjáról. Hozzátette, nem beszélt büntetőügyéről Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem pedig a Fidesz vezetésével.

"Nem várok segítséget senkitől, én megelégszem az igazsággal is, ezért jöttünk el a bíróságra és működtünk együtt a hatóságokkal"

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban a 24.hu-nak. 

Ahogy azt megírtuk, a politikai elemző szerint viszont egyértelmű, hogy a Fidesz elengedte Simonka György kezét, és kegyvesztetté vált. Kovács János politológus szerint ez a fajta magabiztosság pedig csak egy felvett póz, és nem indokolja azt a kormánypárti politikus jelenlegi helyzete. 

Az Alfahírnek nyilatkozó szakértők abban egyetértettek, hogy a tárgyalás bonyolult, hiszen 33 vádlott mellett a perirat 70 ezer oldalt tesz ki, ugyanakkor

Magyar György ügyvéd lapunknak úgy nyilatkozott, hogy van remény arra, hogy az eljárás ne húzódjon el. 

Praktikus szempontból a Fidesznek sem lenne előnyös, ha sokáig cikkezhetne a sajtó a prominens politikusának ügyéről, ennek lehetne az egyik megoldása, ha visszaadná a mandátumát Simonka György. Szabó Ervin jobbikos politikus egyébként felszólította már Simonka Györgyöt mandátuma visszaadására, a dél-békési jobbikos politikus az ellenzéki pártok támogatásával indulhat el egy esetleges időközi országgyűlési képviselő-választáson.