Egy év börtönt kapott Hunvald György hűtlen kezelésért

Egy év börtönt kapott Hunvald György hűtlen kezelésért

De nem kell börtönbe vonulnia.

Egy év szabadságvesztést kapott Hunvald György 28 milliós kárt okozó hűtlen kezelés miatt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős. A volt szocialista politikus Erzsébetváros polgármestereként követte el a bűncselekményt színlelt szerződésekkel.

Az eljárás egy szocialista politikus mobiltelefon-használata és négy, másfél évtizeddel ezelőtti megbízási szerződés miatt indult. Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a szerződéseknél nyilvánvaló volt:

nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítési igazolások pedig fiktívek voltak.

A kétezres évek második felében kötött szerződések közül voltak olyanok, amelyek alapján havi 300-400 ezer forintot fizettek ki éveken keresztül. A bíróság a mobiltelefon-használat engedélyezése kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény.

Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mert az előzetesben töltött idő beleszámít a büntetésbe. A bíróság arra is kötelezte, hogy az okozott, 28 millió forintos kárt kamatokkal együtt fizesse meg. A bíró leszögezte, hogy a történtek kapcsán

nem elfogadható az a védekezés, hogy mások is csinálnak ilyet, és az sem, hogy ma már jóval nagyobb összegekről van szó a hasonló esetekben.

Nem először ítélik el Hunvaldot

Az ügyben korábban már volt jogerős ítélet. A politikust 2015-ben két és fél évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla, de a döntést hatályon kívül helyezte a Kúria formai okokra hivatkozva, ezután következett a perújítás.

Félmilliárdot fizethet az állam azért, mert míg Hunvald sitten volt, tönkrement a magángépe

Az MSZP VII. kerületi elnöki székét nemrég megszerző egykori polgármester szerint az állam felelőssége az a vagyonvesztés, ami a repülőgép értékének csökkenésével jelentkezett. A Hunvald elleni eljárás során ugyanis úgy foglalták le a gépet, hogy azzal a Hunvald-érdekeltségbe tartozó cég nem tudott dolgozni, de még a svájci szervizig sem repülhettek el vele.

Hunvald György 2002-től volt Erzsébetváros polgármestere, 2009-től kezdve három évet töltött előzetes letartóztatásban. Rengeteg ügyben összesen több száz milliós károkozással gyanúsították, de a belvárosi ingatlanpanama, a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás és a vesztegetés vádja alól felmentették.