Farkas Flóriánt megbuktatták - az ORÖ-nál már megkezdték a NER lebontását

Farkas Flóriánt megbuktatták - az ORÖ-nál már megkezdték a NER lebontását

Itt a példa?

Agócs Jánost, a Fiatal Romák Országos Szövetségének (Firosz) képviselőjét választotta meg az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökévé a szervezet képviselő-testülete kedden Budapesten - számolt be róla az MTI.

A 47 tagú testület alakuló ülésén 46 képviselő jelent meg. Az új elnököt 31 igen szavazattal választották meg. Agócs Jánost a Firosz mellett a Phralipe és a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete is elnöknek jelölte.

A Lungo Drom Csóka Jánost jelölte elnöknek, ám a jelöltsége nem volt elfogadható, mert a szükséges 16 helyett csak 14-en támogatták.

Agócs János megválasztását követően tapsvihar tört ki az ORÖ ülésén, amelyet a fővárosi Dohány utcai székházban tartottak.

A frissen megválasztott elnök azt mondta: célja, hogy az ORÖ közfeladatait maradéktalanul elvégezze. A társadalmi felzárkózásban együtt kívánnak dolgozni a kormánnyal, amellyel együttműködési megállapodást kötnének - közölte. Az elnök ehhez kérte a képviselők támogatását.

Az alakuló ülésen bejelentették az is, hogy Farkas Flórián, Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő november 20-ai hatállyal lemondott önkormányzati mandátumáról.
A októberi roma országos nemzetiségi választás eredménye alapján az ORÖ-ben a Lungo Drom 20, a Firosz 18, az RPM 5, a Phralipe 4 mandátumot szerzett.

Mint az ismert, Farkas Flóriánnak a kisebbik gondja az ORÖ vezetése, neki nyilvánvalóan arra kell figyelnie, hogy a parlamenti mandátumát, és azzal járó mentelmi jogát megtartsa. Ugyanakkor a Lungo Drom elkeseredett utóvédharcokat folytatott - Orosházán hangfelvétellel bizonyítottuk, hogy a csalástól sem riadtak vissza a Fidesz szövetségesei:

"Bejöttek velem a fülkébe és megmondták, kire kell szavazni"

Az október 13-i önkormányzati választáson Orosházát a Fidesz jelöltje, Dávid Zoltán húzta be, mindössze 154 szavazattal előzve meg a Közösen Orosháza Városáért színeiben induló jobbikos Szabó Ervint. A városra nem irányult akkora médiafigyelem mint egyéb billegő településekre, noha érdemes lett volna rá, hiszen a bűnszövetkezetben elkövetett csalással vádolt Simonka György körzetének központi települése Orosháza.