Ukrán vendégmunkás verte össze a fővárosi buszsofőrt

Ukrán vendégmunkás verte össze a fővárosi buszsofőrt

Ukrán vendégmunkás rontott rá másfél hete egy fővárosi buszsofőrre. A férfit ugyan gyorsan elítélték - egy év felfüggesztettel megúszta -, viszont azt nem közölték, hogy milyen jogcímen tartózkodott az országban. Az Alfahír megkeresésére küldött rendőrségi válaszból kiderül:

"Az ukrán állampolgár a rendelkezésre álló adataink szerint munkavégzés céljából tartózkodott jogszerűen Magyarországon."

A férfi július 21-én reggel két alkalommal hátulról megütötte a Keleti pályaudvar mellől Hatvanba induló vonatpótló busz sofőrjét, mert a buszvezető közölte vele és társával, hogy ittasságuk miatt nem engedheti fel őket a járatra.

A buszsofőr azonnal értesítette a rendőrséget, akik az elkövetőt pár percen belül elfogták és bűnügyi őrizetbe vétele, valamint gyanúsítotti kihallgatása mellett kezdeményezték a kerületi ügyészségnél a férfi bíróság elé állítását.

Megmutatjuk, miért jönnek hazánkba az ukrán vendégmunkások

Hazánk egyik legégetőbb problémája az elvándorlás, valamint az olcsó keleti munkaerő megjelenése. Míg a fiatalok elköltöznek hazánkból, sorra átveszik helyüket ukrán, török, indiai, vagy éppen mongol munkavállalók. A kormány pedig hallgatólagosan támogatja a keleti munkások migrációját. De miért is jönnek ide? Mi várja őket? Körül néztünk a külföldiek számára fenntartott hazai munkaerőpiacon.

Jelenleg több tízezer ukrán vendégmunkás tartózkodik az országban. A kormány ugyan megállíthatná beözönlésüket, de inkább milliárdokkal támogatja az elhelyezésükre szolgáló munkásszállók felújítását. Tavaly 53 ukrán vendégmunkás kiutasítását kellett elrendelni különböző törvényszegések miatt.