Török Gábor: a DK és a Momentum az MSZP-SZDSZ kettősnek feleltethető meg

Török Gábor: a DK és a Momentum az MSZP-SZDSZ kettősnek feleltethető meg

Visszafordulhatunk a kétosztatú pártrendszer irányába: Fidesz vagy a balliberálisok.

A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként értékelte kedden az EP-választás eredményét, ami szerinte a centrális erőtér felbomlását és a két pártból álló rendszer visszatérését jelzi.

Török Gábor emlékeztetett rá, azt a konstrukciót, amelyben az ellenzék is kereste a helyét az elmúlt időszakban, Orbán Viktor nyomán centrális erőtérnek volt szokás nevezni. A lényege az volt, hogy az ellenzék széttagolt, megosztott, együttműködésre képtelen. A 2000-es években ugyanakkor kvázi kétpártrendszer volt, ami azt jelentette, hogy volt egy erős jobboldali párt és volt egy erős MSZP.

„Nekem a mostani eredmény mintha visszatérést jelentene a kétosztatúság irányába, ami azt jelenti, hogy azok a politikai erők gyengültek meg, amelyek egy új centrista pozíciót, új pólusképző erőt próbáltak behozni, továbbá jelentősen veszített erejéből - a választás legnagyobb vesztese - a Jobbik, amely nehezen illeszkedett ebbe a konstrukcióba”

- fogalmazott Török Gábor.

Az elemző úgy látja: a DK és a Momentum megerősödésével és kiemelkedésével - alacsonyabb bázis mellett - elindultunk visszafelé a kétosztatú pártrendszer irányába. Van egy nagyon erős Fidesz, és tőle balra vannak igazán jelentős, releváns szereplő.

„A DK és a Momentum - talán nem túlzás ezt állítani - megfeleltethetők valahol az MSZP és SZDSZ kettősnek. A DK látszik elfoglalni az MSZP korábbi helyét, és a Momentum hasonlít arra a helyével, a támogatottságával, a regionális megjelenésével, amit az SZDSZ mutatott”

- vélekedett Török Gábor.

Szerinte politikai teljesítménynek egy választáson az számít, hogy valaki kitalálja, hogy ő kicsoda és mit szeretne elmondani a választóknak, másrészt mögé odateszi azokat az erőforrásokat, amelyek kellenek.