Igazi fegyverarzenált találtak Észak-Korea madridi nagykövetségén

A nagykövetséget nemrég fegyveresek támadták meg. Egy spanyol lap úgy tudja, a támadók egy része kapcsolatba hozható a CIA-val. 

A beszámoló szerint a hatóságok azután vizsgálták át az ingatlant, hogy február 22-én ismeretlenek hatoltak be az épületbe, ahol órákon át fogva tartották a személyzet tagjait, és több informatikai eszközt is elloptak.
    
Az újság forrásai nem számszerűsítették a fegyverkészlet nagyságát, de hangsúlyozták, hogy nem kifejezetten vadászati lőfegyverekről van szó, és nem zárták ki azt sem, hogy legalább egy részük a korábbi támadóktól származna.
    
A lap ismertette az El País című spanyol újság korábbi értesülését is, miszerint a nagykövetség ellen februárban elkövetett akció mögött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állhat dél-koreai közreműködéssel.
    
A kertvárosi lakóövezetben található villaépületbe tíz kapucnis hatolt be, megkötözték az ott tartózkodó nyolc embert, fejükre zacskót húztak, ütlegelték és mintegy két órán át fogva tartották őket. Egy nőnek sikerült megszöknie és értesítenie a rendőrséget.
    
A nagykövetséget jelenleg vezető kereskedelmi megbízottat a támadók elkülönítették a többiektől, és a legutóbbi észak-koreai nagykövet, Kim Jongcsol tevékenységéről faggatták.
    
Az akció öt nappal Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Hanoiban rendezett csúcstalálkozója előtt történt, amelynek előkészítésében kulcsszerepe volt Észak-Korea egykori madridi nagykövetének.
    
Kim Jongcsol az észak-koreai Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke, akit Kim Dzsongun jobbkezeként tartanak számon.
    
A madridi külképviselet éléről 2017 őszén távozott, miután a spanyol kormány kiutasította tiltakozásul Észak-Korea ballisztikusrakéta-kísérletei miatt.
    
A nagykövetség megbízott vezetője szerint támadói dél-koreaiak voltak. Az ázsiai ország nagykövetsége az El Mundo megkeresésére közleményben határolódott el a történtektől.
    
Az El País úgy tudja: az elmenekült támadók közül a spanyol hírszerzés (CNI) többeket azonosított, és legalább ketten kapcsolatba hozhatók a CIA-val. 
    
Az amerikaiak tagadták, hogy közük lett volna az akcióhoz, bár "kevéssé meggyőzően" - írta a lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, akik szerint a támadás jól megtervezett volt, és végrehajtói pontosan tudták, hogy mit keresnek.