Talán mégsem ússzák meg - ma kezdődik a vörösiszapper megismételt eljárása

Hátha. 

Az ügyben a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az idén február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék elsőfokú,

a per összes vádlottját minden vádpont alól felmentő ítéletét,

és kimondta, hogy az új eljárást az elsőfokú bíróság egy másik tanácsának kell lefolytatnia. A határozat indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra.

Vörösiszap: a bíró „egyértelműen elfogult volt" - miatta nem derült ki, hogy ki okozta a tragédiát?

Hétfő délelőtt a Győri Ítélőtábla másodfokon hozott határozatot az úgynevezett vörösiszap-perben: a dr. Zólyomi Csilla tanácsának hétfői döntése a veszprémi törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, újra első fokon tárgyalják az ügyet, a bíróság egy másik tanácsa elé kerülhet majd. Mint az ismert, tavaly januárban a Veszprémi Törvényszék mind a tizenöt vádlottat felmentette az összes vádpontban.

Első fokon a Veszprémi Törvényszék tavaly január 28-án bűncselekmény hiányában mentette fel a per mind a tizenöt vádlottját a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól. Álláspontja szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.
 
A Győri Ítélőtábla idén márciusban közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást. A Veszprémi Törvényszék elnöke ugyanis jelezte, hogy nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben és nincs kizárva a megismételt eljárásból.

A most kezdődő megismételt elsőfokú eljárás hétfői, keddi és szerdai tárgyalási napját a Győri Törvényszék közlése szerint költséghatékonysági okok miatt tartják a Veszprémi Törvényszéken. 

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében

tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.