A NAV-vezető focicsapata legalizált csalással kerüli ki az adófizetést

Ahogy Gyurcsány mondta: trükkök százai.

Önkormányzati cégek tucatjai nem fizettek nyereségük után társasági adót, hanem helyette látványcsapatsport-támogatásra fordították, így vettek igénybe adókedvezményt. A G7 gazdasági portál írásából kiderül, hogy például a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. (BVH) leányvállalatai nyereségükből 1,2 milliárd forintot fordítottak ilyen célra. Kedvezményezettjeik között ott voltak a nevesebb fővárosi sportklubok, mint a Vasas, az FTC, az MTK, a BVSC, a KSI, de jutott a pénzből a sportcsarnokot korrupciógyanús módon befejező siófoki kézilabdaklubnak is.

Egy négyfős strómancéggel közbeszerzett magának csarnokot a siófoki kézilabdaklub menedzsmentje

A Peszter Ingatlanforgalmazási, Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyerte a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnok befejezési munkálatait - szúrta ki a Menedzsment Fórum. Mivel a cég munkavállalóinak száma (az úgynevezett átlagos statisztikai létszám) mindössze 4 fő, így lehetetlen is, hogy ők maguk kivitelezzék a Siófok Kézilabda Klub Sport Egyesület (Siófok KKC) által kért munkát, melynek becsült összege 1,8 milliárd forint.

Tállai András Mezőkövesd térségének országgyűlési képviselője, sokáig polgármester is volt. 2015-től pedig adóügyekért felelős államtitkárként a NAV vezetője. Ennek ellenére meglepő, hogy pont Mezőkövesden trükköznek a legnagyobbat a sportcélú adóforintokkal. A Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt. 2011 és 2014 között összesen 9 millió forint tao-kedvezményt vett igénybe sportcélú támogatás után. A város focicsapatát üzemeltető Mezőkövesd Zsóry FC Kft. azonban például 2014. évben 7 millió forintot utalt át látványcsapatsport-támogatásként, melyből abban az évben 5,5, a következő évben 1,5 millió forint adókedvezményt vehetett igénybe. Vagyis a mezőkövesdi focicsapat nyeresége egy részét a költségvetés helyett a neki fizetett tao-pénzekből érte el, de a profit után ő sem a közös kasszának fizet, hanem egy másik sportegyesületnek.

Hmmm… Ügyes!

– mondaná Kohn bácsi.

Emlékezetes, egy hónapja a szintén élvonalbeli klubbal rendelkező Balmazújváros képviselőjének, Tiba Istvánnak indítványára úgy módosítottak számos adótörvényt, hogy újabb kedvezményeket biztosítottak a sportvállalkozásoknak. Így például a hivatásos sportolók, köztük a labdarúgók fizetése után nem kell ekhót fizetniük.

Orbán örülhet: újabb adókedvezményekben részesülhetnek a sportkáefték

A Tiba István által jegyzett törvénymódosító javaslat értelmében az úgynevezett sportvállalkozások csökkenthetik helyi iparűzési adójuk alapját azzal az összeggel, amely gyakorlatilag a sporttevékenységgel összefüggő minden egyéb bevétel. Így aztán miközben egyes önkormányzatok adókkal terhelik a lakosságot annak érdekében, hogy az ellenzék politikai üzenetei minél nehezebben juthassanak el a néphez, egy sportvállalkozás még a reklámközzététel bevétele után sem kell, hogy adózzon.

Mindeközben: Magyarország–Andorra 0:1, Magyarország–Luxemburg 1:2.