Hiába a kerítés, továbbra is drogosok használt tűi lepik el a Hős utcát

Az önkormányzat nem ura a helyzetnek.

Az ATV riportjából kiderül: október 13-án fejeződött be a X. kerületi önkormányzat által a droggettóhoz rendelt vaskerítések és betontömbök telepítése a Hős utcába.

A hivatal álláspontja szerint az intézkedéssel a felhalmozódó szeméthegyeket akarják megszüntetni (a környék kiganézása eddig 20 millió forintjába került az önkormányzatnak), miközben a lakóknak többnyire a csatorna stábjától értesültek arról, hogy egyáltalán van ilyen törekvés.

Az, hogy a Hős utca 15. A és B épülete köré 1,8 millió forintból felhúzott, hevenyészett kerítés miként hivatott megakadályozni a lakóövezet további elrondítását, rejtély, de a kimondatlan cél - a drogprobléma kezelése - is nehezen várató tőle.

Az ATV által megkérdezett környékbeli lakók vagy nem is hallottak a kerítésről, vagy nem látják értelmét. Augusztus óta érzésük szerint azért ugyan javult valamennyit a helyzet, de továbbra is jellemzőek a környéken a betörések, a drogosok által használt tűk pedig még mindig kéretlen "díszeit" képezik Budapest egyik dizájnerdrog-elosztó központjának.

Veszélyesebb, mint bármilyen a Soros-terv: Budapestet és a magyar vidéket is elemésztik a dizájnerdrogok

Míg az emberek egy része a nemlétező Soros-tervtől, vagy magától a Soros-sátántól retteg, addig Magyarországot szép lassan felzabálják az ótvar kannásboroknál is olcsóbb dizájnerdrogok. Nem csak a 168 Óra cikkéből derül ki, hogy a kormánynak semmiféle stratégiája nincs a helyzet kezelésére, elég, ha visszagondolunk az elmúlt félév kegyetlen bűneseteire, vagy csak nyitott szemmel járunk az utcán, és nyilvánvaló lesz, mennyire nem kezeli a Fidesz hazánk egyik legsúlyosabb problémáját.