Fillon minden eddiginél nagyobb bajban van

A volt kormányfő hamis munkaszerződéseket mutathatott be a hatóságoknak.

A vizsgálóbírók gyanúja szerint a Francois Fillon és felesége által aláírt munkaszerződések utólag készített hamis dokumentumok, amelyeket azért hoztak létre, hogy azokkal igazolják az igazságszolgáltatás előtt azt, hogy Penelope Fillon ténylegesen végzett asszisztensi munkát a férje mellett.

Az ügyészség március 16-án terjesztette ki a hamisítás és súlyos csalás gyanújára a vizsgálatot, amikor a politikusnak ajándékozott luxusöltönyök miatt befolyással való üzérkedéssel is megvádolták Fillont, de aznap csak ez utóbbi döntés került nyilvánosságra.

A Le Monde úgy tudja, hogy a nemzetgyűlésben az első, januári házkutatás után egy másodikat is tartottak márciusban a nyomozók, és újabb dokumentumokat foglaltak le. Ezekről gyanítják, hogy hamisak és utólag hozták létre őket a Penelope Fillonnak utalt fizetések igazolására. Azt nem tudja a lap, hogy ezek az igazolások mely időszakra vonatkoznak.

Fillon ellen már vádat emelték, feleségét március 28-ra idézték be.

A Le Canard enchainé eközben szerdán megjelenő számában azt írja, hogy Francois Fillon 50 ezer dolláros közvetítői díjért mutatta be egy libanoni üzletembernek, Fúád Mahzúmi milliárdosnak Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Patrick Pouyannét, a Total francia olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját.

A nemrég lezajlott elnökjelölti tévévitában mérsékelt magatartást tanúsító politikus ezzel valószínűleg végleg búcsút inthet köztársasági elnöki ambícióinak.

Elhúznak a vetélytársak - Macron az élen

Az említett televíziós szópárbajjal kapcsolatban a BFM hírtelevízió és a L'Express című hetilap megbízásából az Elabe közvélemény-kutatóintézet által 1050 francia választópolgár megkérdezésével kedden készült reprezentatív felmérés.

E szerint az első fordulót Emmanuel Macron nyerné a szavaztok 26 százalékával, a 24,5 százalékot elérő Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke pedig csupán második helyen végezne.

Harmadik helyre - vetélytársaitól jócskán lemaradva - Francois Fillon konzervatív jelölt került 17 százalékkal, aki szintén fél százalékot esett vissza.

A jelenlegi állás szerint a második fordulóban Emmanuel Macron 64 százalékkal legyőzheti Marine Le Pent, aki 36 százalékra számíthat. Amennyiben Francois Fillonnal kell megküzdenie a Nemzeti Front elnökének, 46 százalékot érhet el az 54 százalékkal győztes konzervatív jelölttel szemben.