Óvatosan közlekedjen: ónos eső miatt riasztást adtak ki több megyére

Óvatosan közlekedjen: ónos eső miatt riasztást adtak ki több megyére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök hajnali adatai szerint ónos eső veszélye miatt több megyében elsőfokú riasztás van érvényben, később Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyében adhatnak ki újabb riasztásokat – számolt be az MTI.

Ónos eső főként a Dunántúl középső és keleti felén várható (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében akár 5 milliméternél is több eső hullhat a késő délelőtti órákig.

Napközben az Alpokalján, Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúl más részein kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző.

A nap folyamán északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át a csapadék. Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében 10 centiméter, az Alpokalján akár 20 centiméternél nagyobb hóréteg is kialakulhat. A Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében általában maximum 5 centiméternyi hómennyiség gyűlhet össze.

A havazás veszélye miatt

  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Napközben a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat.