Kilométerenként csaknem másfél milliárddal drágább a Budapest-Belgrád vasút Magyarországon, mint Szerbiában

Kilométerenként csaknem másfél milliárddal drágább a Budapest-Belgrád vasút Magyarországon, mint Szerbiában

A Telexen megjelent értékelés alapján, Szerbiában 610 milliárd forintból építik a Budapest-Belgrád vasútvonal ottani szakaszát, ami kilométerenként 1,4 milliárddal olcsóbb a magyar szakasznál. Pedig a hazai 750 milliárból tervezett vasútvonal a Kiskunságon, sík terepen fut. Ha csak a Belgrád és Niš közötti szakaszt vesszük, az kilométerenként kétmilliárddal kevesebbe kerül a magyarországinál.

A szerb kormány ugyanis nem kezeli hétpecsétes titokként a vonatkozó adatokat és az Investigate Europe újságíróival megosztott dokumentumokból derültek ezek a közérdekű információk.  

A szerbek költség-haszon elemzéséből arra lehet következtetni, hogy

ha nem drágul a projekt, és nem is költenek majd a vasút karbantartására, akkor 979 év alatt fog megtérülni Magyarország számára.

Szinte az Investigate Europe tényfeltáró cikkével egy időben lapunk is beszámolt arról a jogerős bírósági döntésről, amely a hvg.hu és a Transparency International Magyarország adatigénylése után kimondta, ki kell adni a Budapest–Belgrád-vasútfejlesztés vállalkozói szerződéseit.

Ki kell adni a Budapest-Belgrád vasútvonal vállalkozói szerződéseit

A projektgazda Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. korábban Szijjártó Péter döntésére hivatkozva utasította el a 750 milliárd forintra becsült beruházás alvállalkozóinak kiadását. Azonban a hvg.hu és a Transparency International Magyarország másodfokon megnyerte azt az adatigénylési pert, amely arra irányult: adják ki a Budapest-Belgrád vasút 5 millió forint feletti szerződéseit.