Elkezdődtek a koalíciós tárgyalások Németországban, novemberre lehet eredmény

Elkezdődtek a koalíciós tárgyalások Németországban, novemberre lehet eredmény

Elkezdődött csütörtökön Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciós tárgyalása, amely a tervek szerint nagyjából hat hétig tart majd.

A semleges, és a járványügyi óvintézkedések követelményeinek megfelelően tágas helyen, a berlini nemzetközi vásár (Messe Berlin) épületeiben kezdett koalíciós tárgyaláson nagyjából háromszáz politikus vesz részt.

A tervezett közös kormányzás súlyponti elemeihez igazítva 22 munkacsoportot alakítanak. A külügyek területét például két munkacsoportra osztották, az egyikben diplomáciai, védelempolitikai és emberi jogi kérdésekkel foglalkoznak, a másikban pedig a menekültügy, a migráció és az integráció kérdéseivel.

A témák felosztása egyben jelzi, hogy hol van leginkább szükség az eltérő politikai irányzatokat képviselő partnerek elképzeléseinek összehangolására. Az egyik ilyen kérdés éppen a menekültek és a munkavállalás céljával érkező külföldiek ügye. Főleg a nagyvonalú szabályozás mellett kiálló Zöldek és a bevándorlás korlátozására leginkább törekvő FDP programját kell összecsiszolni.

Ugyancsak sok vita várható az adórendszer és az államháztartás kérdéseiben, és az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem ügyében.

Csaknem minden vitapontra jellemző, hogy a Zöldek és az FDP nézetei állnak a legtávolabb egymástól, az SPD pedig rugalmas, mindkét fél felé nyitott.

Az első napokban a munkacsoportokat és a munkaterveket állítják össze. A tárgyalások fő szakasza október 27-én kezdődik, és várhatóan november 10-ig tart. Utána a pártonként hat vezető politikusból összeállított fő tárgyalócsoport tekinti át a 22 területen elért eredményeket, és a még nyitott kérdéseket.

A koalíciós szerződést legkésőbb november végére öntik végső formába. Utolsó lépésként a december 6-ával kezdődő héten a szövetségi parlamentben (Bundestag) megválasztják kancellárnak Olaf Scholz eddigi pénzügyminisztert, a szociáldemokraták jelöltjét - aki a 2005 óta kancellár Angela Merkelt váltja a tisztségben -, és megalakítják Németország új szövetségi kormányát.

Szociáldemokrata győzelem Németországban, történelmi mélyponton a CDU/CSU

A szavazatok összeszámlálása után kialakult a végeredmény a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon: eszerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte meg a választást Olaf Scholz jelenlegi alkancellár és pénzügyminiszter vezetésével. Az SPD a szavazatok 25,7 %-át szerezte meg, amellyel 2002 után tudta újra maga mögé utasítani a CDU/CSU pártszövetséget, amely 24,1 %-ot szerzett.

A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD végzett az első helyen, a szavazatok 25,7 százalékával. Eddigi koalíciós társa, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A Zöldek 14,8 százalékkal a harmadik helyen, a liberálisok 11,5 százalékkal a negyedik helyen végeztek.

A legutóbbi, 2017-es Bundestag-választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. A hétfőn ismertetett menetrend szerint ezúttal jóval gyorsabb lehet a folyamat. Olaf Scholz kormánya lehet az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.

(MTI)