Jakab Péter a Parlamentben tépte szét a Polt Pétert bebetonozó fideszes törvényjavaslatot

Jakab Péter a Parlamentben tépte szét a Polt Pétert bebetonozó fideszes törvényjavaslatot

Az előválasztás utáni első hétfőn máris napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlamenti munka, az ellenzéki politikusok láthatóan még lendületben voltak, a kormányoldalról pedig továbbra is Gyurcsány a válasz mindenre. Jakab Péter ugyanakkor üzent Polt Péternek is.

Egyeduralom

Szabó Tímea (Párbeszéd) hangsúlyozta, az előválasztással Magyarország feltámadt, szerinte ezzel a jövő elkezdődött. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: mától összezárnak, vált válnak vetve küzdenek, mert csak így vethetnek véget többek között a korrupciónak, illetve hazánk kínai gyarmatosításának. Elmondta,

a 2022 után a kormányzás is hatpárti lesz, megszűnik az egyeduralom, a hat párt és a miniszterelnök fog közösen meghozni minden döntést.

Szabó Tímea szerint a Fideszben félnek, aminek egyik jele, hogy már a miniszterelnök családja is külföldre menekül. A kormány részéről Dömötör Csaba a párbeszédes Karácsony Gergely visszalépése kapcsán élcelődött.

Esély

Keresztes László Lóránt (LMP) azzal a kérdéssel kezdte, hogy ha a Fideszt ennyire nem érdekli az előválasztás, akkor miért költött ennyi pénzt az ellenkampányra. Az LMP-s képviselő szerint az előválasztás az a folyamat, amely esélyt adhat az országnak a valódi változásra.

Keresztes László Lóránt szerint a Fidesz mindennek az ellenkezőjét tette, mint amit korábban mondott. Példának hozta fel, hogy ismét leszavazták az ügynökaktákat, lerakták a Budapest-Belgrád vasútvonalat, Polt Péter visszahívásához 2/3-os többséghez kötik, illetve a Médiahatóság élére megint 9 évre tervezik megválasztani.

Az LMP képviselője gratulált Márki-Zay Péternek és Karácsony Gergelynek amiért a főpolgármester meghozta döntését a visszalépésről. Végül üdvözölte, hogy megindult a nemzeti régiók aláírásgyűjtése a Székely Nemzeti Tanács koordinálásával. Ez egy valódi nemzeti együttműködés volt - jelentette ki Keresztes László Lóránt, LMP-s képviselő.

Válaszában Rétvári Bence államtitkár azt mondta, az ellenzék csak Gyurcsány Ferenc mellett kampányolt, majd felolvasta a DK elnökének politikai életrajzát.

Szabály

A DK-s Varju László is megpróbált választ kapni arra a kérdésre, hogy a kormány miért költött el több százmilliót az ellenzéki előválasztás hiteltelenítésére, de az LMP-s honatyához hasonlóan, ő sem kapott választ erre.

Amúgy szerinte az ellenzék előválasztással a jogállam tért vissza, az emberek kimondták, a pártállami rendszerből nem kérnek. Arra kérte ugyanakkor a résztvevőket és a szavazókat, feledjék a kampány alatt szerzett sérelmeket, hogy „a Fidesz sokkal bűnösebb rendszerét le lehessen váltani.” Az előválasztás eredményét értékelve kiemelte, a Jobbik és a DK külön-külön mérettette meg magát, a többiek pedig összefogva, azonban a DK megerősödve jött ki a versenyből, és a progresszív baloldal pártjaként minden baloldalit támogatni fog.

Az összefogás sikeréhez most békét kell teremtenünk az ellenzékben, és arra, hogy senki ne lépjen át olyan szabályokat, amelyekben korábban megegyeztek

– üzent Márki-Zay Péteréknek a DK-s politikus.

A választ adó Orbán Balázs államtitkár szerint az előválasztás egy dologra volt jó, hogy legerősebb frakciója a DK-nak legyen, míg egy olyan serpához hasonlította Márki-Zay Pétert, aki a hátán viszi fel Gyurcsány Ferencet a hegyre.

Szégyen

Tóth Bertalan (MSZP) történelmi események nevezte az előválasztást. Egy szabad, igazságos és zöld ország megteremtéséhez járul hozzá - jelentette ki az MSZP-s képviselő.

Tóth Bertalan szerint az előválasztás támogatót üzenetet küldtek a jachtozó urizáló Fidesznek

Azt üzenték, hogy elég volt, hogy napról-napra egyre több embernek elege van a kormánypártból. A Fidesz pedig láthatóan megijedt az eredményről. Szégyen, hogy a közmédia be sem számolt az előválasztásról - jelentette ki.

Reagálásban Rétvári Bence azt mondta, az elmúlt hetekben látható volt az MSZP vergődése. Az államtitkár szerint az ellenzék és így az MSZP nem veszi figyelembe a választók 2018-as döntését. Úgy vélte, össze-vissza beszélnek a szocialisták, majd felsorolta a szocialisták kormányzásának időszakában meghozott döntéseket és az állami cégek eladását.

Börtön

Ezután Jakab Péter kapott szót, aki egyből arra figyelmeztetett, csak akkor szabadulnak meg tőle a fideszesek, elhagyják az Országházat.

Napirend előtti felszólalásában a Jobbik elnöke is külön gratulált az előválasztás győzteseinek, a 29 jobbikos győztesnek, valamint Márki-Zay Péternek. Leszögezte: a Jobbik tartja magát az adott szóhoz, teljes mellszélességgel támogatják a győztest. Ezt kérjük a választóktól, higgyük el, nincs helye a széthúzásnak, a fanyalgásnak – magyarázta, hozzátéve: a szavazóknak nemcsak a Fideszből, de az ellenzéki marakodásból is elegük van.

Kitért arra is, hogy a Fidesz békemenetet hirdetett magyarok ellen, ez az Orbán-kormány nemzetpolitikája, ebből van elege a magyaroknak.

Ez az ország békét akar, a jövő Magyarországa ilyen lesz, egységes de sokszínű

– fogalmazott.

Jakab Péter nemzeti minimumnak nevezte az elmúlt 30 év elszámoltatását. A valódi trendszerváltozás ezzel kezdődik, mondta. „Addig fogjuk faragni a jogot, amíg igazság nem lesz belőle” - üzente a jobbikos politikus. Szerinte a vagyonelkobzásból lesz majd pénz az egészségügyre, a nyugdíjakra. „Ha nem lehet ellopni egy kiló kenyeret, ne lehessen ellopni egy országot” - fogalmazott. Felidézte, Szlovákiában 14 évre zárják börtönbe a legfőbb ügyészt, „szóval, felkészül Polt Péter”.

Hiába akarják Önök egy ilyen törvénnyel megmenteni a legfőbb ügyészt, kétharmados védelmet biztosítani, nem fog menni. Mert Polt Pétert nem leváltani kell, hanem lecsukni. Le is fogjuk

– Jakab Péter ezekkel a szavakkal kísérve tépte szét annak a törvényjavaslatnak a szövegét, amelyről az Alfahír írta meg, hogy az egyik paragrafus kétharmados védelmet biztosítana a legfőbb ügyész számára.