Drága hobbi: 42 milliárd forintért vett bélyegeket az állam

Drága hobbi: 42 milliárd forintért vett bélyegeket az állam

A Népszava írása szerint a rendhagyó bélyeggyűjtést a kormány a gazdaságvédelmi kiadások terhére hivatkozva rendelte el.

Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as költségvetés elszámolása során mutatta be az az Országgyűlésnek az állam 42 milliárdos bélyeggyűjtését, de a napilap felidézte, hogy a költségvetés általános indoklása szerint ez a pénz valójában a Magyar Posta Zrt. feltőkésítésére költötték annak kikerülése miatt, hogy az ilyen jellegű juttatás ne minősüljön tiltott állami támogatásnak. Ennek nyomán a Magyar Posta átadta a birtokában lévő Bélyegmúzeumot a magyar államnak, az értékét pedig 42 milliárd forintban állapították meg.

A zárszámadás szerint az állami cégek 1197 milliárd forintot nyeltek el. Részint a Covid-járvány miatti kiesések pótlásra, de a pénz többségét a rosszul és alacsony hatékonysággal működő állami vállalatok feltőkésítésre fordították. Az állami céges támogatások között megtalálhatóak a klasszikus pénznyelő cégek, mint például a Paks 2 beruházás, a MÁV, a Volán. Ezek egyenként száz milliárdokat vittek el a közösből.

De 207 milliárdot számolt le a kormány egyes energetikai kérdésekről szóló előterjesztés szerinti feladatok végrehajtásához kapcsolódó forrásigény címen

- olvasható a parlament előtt fekvő jogszabálytervezetben, de az nem derül ki, hogy mire is ment pontosan ez a bő 200 milliárd. Más források szerint ez a pénz a kormány karácsonyi pénzszórásaként kerülhetett az állami tulajdonban lévő MVM energiaholdinghoz. 

A törvénytervezetből az is kiderül, hogy a kormány a gazdaságvédelmi pénzek terhére 198 milliárd forintot fizetett ki „nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes intézkedésekre”. A pénzt pedig az utolsó fillérig a Corvinus Befektetési Zrt. kapta hiteltartozásai rendezésére. A Corvinus egy állami befektetési cég, amely a Budapest Bankot, illetve az Erste Bank kisebbségi részét birtokolja. A Budapest Bank - miután az beolvadt a Magyar Bankholdingba -, már nincs a cég tulajdonában, azonban a zárszámadási törvényből nem derül ki a egyértelműen, hogy végül mire is használta a 198 milliárdot az állami Corvinus Zrt.

A kormány által közölt adatokból az is kiszámítható, hogy csak készpénzben és csak tavaly 137,7 milliárd forintot kaptak a gazdaságvédelmi alapból a Fideszhez köthető, vagy egyenesen a kormánytagok által irányított közalapítványok - nem ideértve a kormánypárt által elfoglalt felsőoktatási alapítványokat. Ezen felül a fideszes közalapítványok tavaly több száz milliárdnyi állami vagyont kaptak Mol-részvények, vagy ingatlanok.

A Népszava kitér a legnagyobb kedvezményezettekre is. Ez alapján a 2020-as költések szerint legtöbb pénzt a tehetségkutatással és fejlesztéssel foglalkozó Mathias Corvinus Collegium kapta, amelynek vezetője Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója. A Mathias Corvinus Collegiumon keresztül külön nevesítve 14,5 milliárd forintnyi készpénzt kapott a Kommentár Alapítvány – amely gyakorlatilag a hasonló című folyóiratot kiadó alapítványt takarja, illetve a Fidesz politikai hátországának szellemi műhelye.