Vadászati kiállítás: már több mint 780 ezren látogattak ki

Vadászati kiállítás: már több mint 780 ezren látogattak ki

Az október 14-ig tartó leölt állatok preparált testei mellet azért élőket is felvonultató kiállításra eddig 780 ezren voltak kíváncsiak. Legalábbis a rendezvény sajtóirodája ezt a számadatot közölte az MTI-vel. Akit most felcsigázott a hatalmas érdeklődés híre és ennek hatására gyorsan kilátogatna a 77 milliárdból megvalósított világkiállításra, amiről később kiderült, hogy mégsem világkiállítás, még a következő programok valamelyikét megcsípheti:

  • lovasbemutató a Kincsem Parkban,
  • agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutató,
  • a Szelence Énekegyüttes és a magyarkanizsai táncosok programja,
  • a vadászdivat szerelmeseinek egy divatbemutató, avagy vadállatokra lőni is csak stílusosan érdemes,
  • a Nemzeti Vágta, amely a világkiállítás egyik kísérőeseménye.

Az esemény gyermekkel is látogatható, sőt, Kovács Zoltán, az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztosa, kimondottan ajánlja a kiskorúaknak, ugyanis őket jelölte meg  a legfontosabb célközönségnek.