Jobban fékezheti az Orbán-kormányt az új német vezetés?

Jobban fékezheti az Orbán-kormányt az új német vezetés?

A vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon a szociáldemokrata SPD győzött, és per pillanat úgy látszik, ők alakíthatnak majd koalíciós kormányt. Az eredmények alapján Olaf Scholz nevével fémjelzett Német Szociáldemokrata Párt a szavazatok 25,7%-át szerezte meg, míg a CDU/CSU pártszövetség 24,1%-ot kapott. Utóbbi történelmi mélypont a kereszténydemokrata erők számára, Angela Merkel kancellár leköszönésével ugyanis nem sikerült megfelelő vezetőt találniuk a helyére. Ezzel 16 év után kieshet a kormányból a CDU/CSU.

A harmadik helyen a Zöldek végeztek 14,8%-os eredménnyel, negyedikként a liberális FDP futott be 11,5 %-kal. A radikális jobboldali AfD és a radikális baloldali Die Linke gyengébben szerepelt, 10,3%-ot, illetve 4,9%-ot szereztek.

Szociáldemokrata győzelem Németországban, történelmi mélyponton a CDU/CSU

A szavazatok összeszámlálása után kialakult a végeredmény a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon: eszerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte meg a választást Olaf Scholz jelenlegi alkancellár és pénzügyminiszter vezetésével. Az SPD a szavazatok 25,7 %-át szerezte meg, amellyel 2002 után tudta újra maga mögé utasítani a CDU/CSU pártszövetséget, amely 24,1 %-ot szerzett.

Az eddigi információk szerint a két magasabb támogatottsággal bíró párt nem kíván együtt nagykoalíciót alkotni az új kormányzatban, ehelyett valamilyen hárompárti koalíció jöhet létre: SPD-Zöldek-FDP (jelzőlámpa-koalíció) vagy CDU/CSU-Zöldek-FDP (Jamaica-koalíció) felállásban. Azaz jelentős részben a Zöldek és a liberálisok döntésén múlhat az összetétel kérdése. Viszont fontos tényező, hogy a felmérések alapján a német lakosság többsége Scholz kancellárságát támogatná (43%), szemben a másodikként befutó uniópártok jelöltjével, Armin Laschettel (13%).

Nőni fog a nyomás Orbán Viktoron?

Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője lapunknak elmondta, egyelőre még nem csupán azt nagyon nehéz megjósolni, végül milyen koalíció áll össze, hanem azt is, hogy mikorra. Azonban biztosra veszi, hogy elhúzódó tárgyalások következnek, viszont az egyeztetések után a német koalíciós kormány összetétele szerinte nagy mértékben meg fogja határozni mind Európa, mind Magyarország sorsát.

Azt egész nyugodtan le lehet szögezni, hogy a németek a változásra szavaztak 

- tette hozzá Gyöngyösi, aki szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Olaf Scholznak fogják hívni Németország következő kancellárját.

Az ellenzéki politikus is úgy látja, hogy a nagykoalícióban sem az SPD, sem a CDU/CSU nem érdekelt. Ha ezt elvetik, a kérdés az, hogy az SPD melyik pártot tudja megnyerni partnernek. Annak az eshetőségét, hogy a posztkommunista Die Linkét is be kelljen venni a kormányzásba, csekélynek gondolja, mivel most alulszerepeltek. Szerinte a jelzőlámpa-koalíció a legvalószínűbb.

Úgy véli, a következő hónapok a koalíciós egyeztetésekről fognak szólni, de meggyőződése szerint

még karácsony előtt összeállhat a német kormány.

Magyarország szempontjából a németországi erőviszonyok átrendeződése Gyöngyösi Márton szerint örömhír, bár nem az SPD iránti ideológiai szimpátia miatt, hanem sokkal inkább azért, mert

Orbán Viktor egyre autoriterebb kormányzását egy ilyen felállás sokkal jobban fékezné 

- fogalmazott a Jobbik elnökhelyettese, hozzáfűzve, hogy meglátása szerint korábban

"Angela Merkel Orbán Viktorral kiegyezett, amikor elnézően tolerálta a miniszterelnök egypártrendszer felé hajló kormányzását",

míg az SPD és az FDP sokkal kritikusabbak, a Zöldek pedig a leginkább.

Bár az FDP-t egy piacbarát pártként a magyarországi német befektetések sorsa erősen foglalkoztatja - tette hozzá Gyöngyösi, aki szerint a szociáldemokrata kormánytöbbség esetén

Magyarország szempontjából jó lehet, hogy Orbán Viktort kicsit visszapofozhatja a józanság és a jogállamiság útjára.

Gyöngyösi szerint a 2022-es országgyűlési választásokra készülve Orbán Viktor egy nagyon komoly szövetségesét veszítette el.

Még ha Németország Angela Merkel vezetése alatt egyre kritikusabb hangot is ütött meg, mégis nagyon óvatosan, kesztyűs kézzel bántak Orbán Viktorral, de most ennek a korszaknak vége 

- emelte ki a Jobbik EP-képviselője, hozzátéve, hogy a miniszterelnöknek fel kell készülnie arra, hogy a legerősebb és legnépesebb európai ország, amely eddig valamilyen kompromisszumot tudott kötni Orbánnal, ezután

"más Németország lesz, mint ami volt Merkel idején".

Emellett azt gondolja, alapvetően megváltoznak majd a viszonyok az egész európai uniós intézményrendszerben: így valószínűleg nőni fog a nyomás Orbán Viktoron a következő hónapokban, amit tovább fokozhat a jövő évi francia elnökválasztás kimenetele is, ahol hazánk már most kampánytéma.