Cenzúra? Kisvárda fideszes önkormányzata letiltotta az ellenzéki Tóth Viktor kommentjeit

Cenzúra? Kisvárda fideszes önkormányzata letiltotta az ellenzéki Tóth Viktor kommentjeit

Feltett egy kérdést egy cikk alatt, de az körülbelül 15-20 percet és két hozzászólást ért meg, majd eltüntették – jelezte Tóth Viktor, szerinte hogyan cenzúráznak Kisvárda fideszes önkormányzatának hivatalos Facebook-oldalán.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as számú választókerületében induló jobbikos ellenzéki jelölt egy olyan poszthoz szólt hozzá, ami arról szólt, hogy „két különleges kiállítás lesz a megújult Rétközi múzeumban”, ugyanis szerinte nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Kisvárda pár éve 1,9 milliárd forintot kapott kimondottan egy új múzeum létesítésére, amiről még azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán hova építenék meg, nemhogy kész lenne.

„Miért is kellett közben felújítani a régi múzeumot szintén nem kevés pénzből, ha úgyis újat akarnak építeni? Akarnak? Vagy már megint valakik használják azt a pénzt, forgatják a saját hasznukra és ezért nem épül belőle semmi?”

- tette fel a kérdést Tóth Viktor.

A komment azonban eltűnt. A képviselőjelölt szerint ez egy „Igazi fideszes tempó, amivel nap mint nap szembesülünk a kisvárdai önkormányzatnál! Na, ennek is véget kell vetni!”

Hozzátette: nem csak a kommentjét törölték vagy rejtették el, de még le is tiltották az önkormányzati oldalról, tehát nem szólhat hozzá a posztokhoz. Egyébként a legfrissebb posztok alapján úgy tűnik, nem csak őt, hanem a teljes kommentelést letiltották, pedig a korábbi bejegyzések alá még mindig lehet írni.