Volt ügynök nem lehet ellenzéki jelölt

Volt ügynök nem lehet ellenzéki jelölt

A hatpárti ellenzék elérhetővé tette az előválasztási induláshoz szükséges dokumentumokat. A honlapon részletesen le van írva a nyilvántartásba vételi eljárás, amiről az ellenzéki pártok elnökei állapodtak meg, azok pontos tartalmát pedig az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) állította össze.

Július 26-án indul és augusztus 15-én zárul az előválasztáson induló jelöltek és szervezetek regisztrációja. A Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP, és a Párbeszéd által szervezett ellenzéki előválasztás jelöltté válásának feltétele többek között a 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a feddhetetlenségi nyilatkozat, valamint az 1972. december 31-e előtt született jelöltek esetében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazolása, hogy a jelöltaspiráns 1990 előtt nem volt ügynök.

Továbbá a jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy megválasztása esetén melyik frakcióban foglal majd helyet. A közös jelöltnek, vagyonnyilatkozatot kell tennie, illetve el kell fogadnia az ellenzéki pártok Értéknyilatkozatát és az előválasztás Etikai Kódexét.

Az előválasztást szervező hat párt megnyitja a lehetőségét annak, hogy jelölő szervezetként más pártok vagy egyesületek is részt vehessenek az előválasztáson. A jelölő szervezetté válás legfontosabb feltétele, hogy a szervezet nyilatkozzon arról, hogy elfogadja az előválasztás szabályait és eredményét, azaz nem indul el külön a 2022-es választáson. Továbbá igazolnia kell, hogy köztartozásmentes és az arra jogosult személy látja el a szervezet képviseletét a nyilvántartásba vételi eljárás során.

Az előválasztást a hat párt teljes mértékben saját forrásokból és adományokból bonyolítja le, az adományokat a pártok adatvédelmi és pártfinanszírozási megfontolásokból külön gyűjtik.

A nyilvántartásba vett jelöltek augusztus 23. és szeptember 6. között vehetik fel az induláshoz szükséges ajánlóíveket, melyeket szeptember 6-án 10 óráig adhatnak le. Az egyéni képviselőjelölteknek 400, a miniszterelnök-jelölteknek 20.000 érvényes ajánlásra van szüksége. Az előválasztás első fordulója szeptember 18-26., a második fordulója október 4-10. között lesz.

A jelöltaspiránsoknak az induláshoz szükséges dokumentumokat elektronikus formában, a kijelölt formanyomtatványokon kell benyújtani a jelentkezes@elovalasztas2021.hu címen (az email cím csak július 26-tól élesedik, az OEVI nem tudja fogadni a július 26-át megelőzően beérkezett nyilvántartásba vételi kérelmeket). A nyilvántartásba vétellel kapcsolatban a jelöltaspiránsok az előválasztás honlapján, illetve az info@elovalasztas2021.hu email címen tájékozódhatnak. Az Országos Előválasztási Iroda az előválasztással kapcsolatos állampolgári és sajtómegkereséseket a kerdesek@elovalasztas2021.hu címen várja.