Zűrös ügyek miatt feloszlathatja magát a badacsonytomaji képviselő-testület

Zűrös ügyek miatt feloszlathatja magát a badacsonytomaji képviselő-testület

A járványügyi korlátozások enyhítése után, ma ül először össze a badacsonytomaji képviselő-testület, de nagyon úgy néz ki, hogy ebben a felállásban utoljára. Hartai Béla alpolgármester ugyanis az utolsó napirendi pont alapján a testület feloszlatását indítványozza majd. 

Vélhetően azért, mert június 3-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói hajnalban házkutatást tartottak a badacsonytomaji polgármesteri hivatalban, illetve a Fidesz által támogatott Krisztin N. László polgármester otthonában.

Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő megerősítette, hogy a NAV költségvetési csalás bűntette ügyében nyomoz. Egészen pontosan a GINOP-7.1.9-17-2018. európai uniós pályázati pénzek felhasználása miatt indított nyomozást a hatóság.

A magát függetlennek nevező, de fideszes támogatású Krisztin N. László polgármester vezette település 2 milliárd 435 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 2018-ban a Tátika nevű épület és az azt körülvevő tóparti sétány rehabilitációjára. A turisztikai fejlesztési projektnek az eredeti határidő szerint 2020 őszére kellett volna elkészülnie. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) már elmarasztalta a fideszes irányítású önkormányzatot, mert a polgármester a pénzből a jegyzőnek és több városházi alkalmazottnak milliós nagyságrendű összegeket fizetett ki projektmenedzsment címén. A NAV szerint azonban ebben az esetben Krisztin N. László jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárásokat, miközben a 6 milliós büntetést a település költségvetésének módosításával oldotta meg a polgármester.

A KDB később egy másik eljárásban újabb anomáliákat talált közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése miatt, ezért megsemmisítette a koncepciótervekre vonatkozó szerződést, és egyúttal ismét megbüntette Badacsonytomajt, ezúttal 1 millió forintra.

Amint eldőlt, hogy a badacsonytomaji képviselő-testület valóban feloszlatta magát, cikkünk firssül.