Gulyás Gergely szerint akár fővárosi népszavazás is dönthet a Fudanról

Gulyás Gergely szerint akár fővárosi népszavazás is dönthet a Fudanról

Gyorsinterjút adott a Fidesz-közeli Mandinernek Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, melyben szóba került a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának kérdése is. A miniszter szerint az egyetem ügye

közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre.

Mint mondta, majd ha „meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni”. Gulyás szerint ez másfél év múlva lehetséges.

Hozzátette, nem akarnak senkivel akarata ellenére „jót tenni”, majd kijelentette,

támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.

Az ügy két hónapja pattant ki, akkor a Direkt36 írta meg, kormánytervek szerint Magyarország kínai hitelből, kínai alapanyagokból, kínai vendégmunkásokkal építtetné meg az egyetem magyarországi campusát. A beruházás ellen szombaton több ezer fős tiltakozott, melyről utt számoltunk be:

Karácsony a Fudan-tüntetésen: 500 milliárdból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatná Kövér Lászlónak, hogy ficsúr

A Diákvárosért és a tervezett kínai Fudan egyetem ellen szervezett tüntetést a Szikra Mozgalom. A Jámbor András nevével fémjelzett szervezet tüntetésére védettségi igazolvány és személyi igazolvány felmutatásával és ellenőrzésével lehetett belépni, míg az ezekkel nem rendelkezők 500 főig egy elkülönített részen gyülekezhettek.

A Fudan Egyetem ügyében az ellenzék nyilvános konzultációt is kezdeményezett, ennek részleteit itt olvashatják:

Megkezdődött az ellenzék konzultációja a budapesti Fudan Egyetemről

Eddig is már sokan álltak meg a standunknál, tehát azt gondolom, fontos téma ez az embereknek - mondta az Alfahírnek Keresztesy Gergő, a Jobbik IT elnöke, aki az Oktogon egyik sarkán várta az érdeklődőket nemcsak a kínai Fudam Egyetem kapcsán, hanem minden olyan általános témával, amely a fővárosiakat is érdekli.

Karácsony: a kormány berezelt

Az összefogó emberek miatt a kormány meghátrált – értékelte Gulyás szavait Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az RTL Klubnak.

Bebizonyosodott, hogy az emberek hatalma erősebb a hatalom embereinél

– mondta Karácsony, hozzátéve,

a kormány berezelt.

Továbbra is azt javasolja, hogy az ellenzéki előválasztáson elinduló miniszterelnök-jelöltek közösen írjanak levelet a kínai állami vezetőknek, hogy kormányváltás esetén nem kívánják megvalósítani ezt a beruházást, és tiszta lapokkal szeretnének indulni, amikor a kínai–magyar viszonyokat rendezni kell.

Egy pragmatikus együttműködéssel mindenki jól jár, de a Fudan Egyetem nem ilyen, azzal Magyarország rosszul jár

– mutatott rá a főpolgármester