Őrült végjáték után Perezé az Azeri Nagydíj, nullázott Verstappen és Hamilton is

Őrült végjáték után Perezé az Azeri Nagydíj, nullázott Verstappen és Hamilton is

Az azerbajdzsáni Bakiban rendezett Forma-1-es Azeri Nagydíj óvatos rajtjánál csak a Red Bull-os Sergio Perez volt bátor, már az első kör végére két pozíciót ugrott előre a negyedik helyre, de az élen változás nem volt: Charles Leclerc (Ferrari), Lewis Hamilton (Mercedes), Max Verstappen (Red Bull) volt a sorrend. A ferraris monacói azonban nem tudta lerázni a Mercedes világbajnokát, aki a 2. kör végén erőből megelőzte őt. A következő előzésre a 6. körig kellett várni, Verstappen a DRS segítségével könnyedén ment el Leclerc mellett, és elindulhatott Hamilton nyomába. Két körrel később Perez lemásolta csapattársa manőverét, így feljött a harmadik helyre.

A 10. körben megkezdődtek a kerékcserék a Ferrarik révén, két körrel később a két Mercedes is megkapta az új papucsokat. Hamilton egy kiengedéssel veszített egy kis időt, Verstappen rákapcsolt, így jött ki a boxba, és egy villámgyors kerékcserével visszavette Hamiltontól a vezetést. Pereznél is hibáztak a szerelők, ennek ellenére ő is Hamilton elé jött vissza, amit a kerekek bemelegedéséig is meg tudott tartani.

Ezután lecsendesedett a verseny, az első három helyezett között állandósult a 2-3 másodpercnyi különbség.

A 31. körben azonban a célegyenesben az addig negyedik helyen autózó Lance Stroll bal hátsója defektet kapott, így az Aston Martin a falba csapódott.

Emiatt egyrészt beküldték a biztonsági autót, másrészt – mivel a törmelékek a célegyenes elején voltak – lezárták a boxutcát is, így nem lehetett rá gyors kerékcserékkel reagálni. A boxba csak három körrel később lehetett bejönni, amikor már összerázódott a mezőny, de az élről senki nem vállalta, hogy kockáztassa elfoglalt pozícióját.

Az újraindításnál Verstappen simán eljött, míg csapattársa „valamiért” picit beragadt, és Hamilton megtámadta. A Red Bull pilótája azonban megőrizte második helyét, miközben Vettel az Aston Martinnal feljött a negyedik helyre.

Hamilton továbbra is támadta Perezt, aki tartotta a nagyjából 1 másodpercnyi távot, miközben Verstappen az élen 4 másodperces előnyt autózott ki magának. Azonban nem örülhetett, mert

négy körrel a vége előtt ő is bal hátsó defektet kapott a célegyenesben,

pont ott, ahol Stroll, és így kiesett. A szakkomentátorok szerint mindkét defektet a gumi szerkezetének túlterhelése okozta.

Az élről kiesett versenyző dühét a defektes keréken vezette le.

A safety car ismét a pályára futott, majd piros zászlóval le is állították a futamot. A maradék három körre – némi meglepetésre – újraindították a versenyt, méghozzá állórajttal. Itt Hamilton kilőtt, megelőzött mindenkit, majd…

egyenesen a bukótérbe hajtott,

így a mezőny végére esett vissza. Mint később kiderült, a fékhűtést a pilóta véletlenül lekapcsolta, ezért nem tudta bevenni az egyes kanyart.

Az utolsó körben Perez az élen volt, Vettel a második helyen, míg a harmadik helyért Pierre Gasly (AlphaTauri), Charles Leclerc (Ferrari) és Lando Norris (McLaren) óriási csatát vívott. A befutó is ez lett. A további  sorrend: Fernando Alonso (Alpine), Juki Cunoda (AlphaTauri), Carlos Sainz (Ferrari), Daniel Ricciardo (McLaren), Kimi Raikkönen (Alfa Romeo).

A világbajnoki pontverseny állása:

  1. Max Verstappen: 105,
  2. Lewis Hamilton: 101,
  3. Sergio Perez: 69,
  4. Lando Norris: 66,
  5. Charles Leclerc: 52.

A konstruktőri pontverseny állása:

  1. Red Bull: 174,
  2. Mercedes: 148,
  3. Ferrari: 94,
  4. McLaren: 92,
  5. AlphaTauri: 39.