Kásler: már péntektől látogathatók a kórházban fekvők

Kásler: már péntektől látogathatók a kórházban fekvők

Már péntektől látogathatók a nem koronavírus-osztályon kezelt betegek, közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a sikeres oltási programmal "legyőztük a járvány harmadik hullámát", így az egészségügyi ellátások is újraindulhatnak, szemlézi az MTI. 

Kásler Miklós videóbejegyzésében, megköszönve a járvány elleni védekezésben részt vevők munkáját, azt mondta, az elmúlt hónapokban számos olyan döntés született, amely segített a járványkezelésben, de most eljött az ideje annak, hogy új rendelkezések segítsék az egészségügyi intézményeket. Tervezni lehet a szabadságokat, a rekreációs programokat, hogy az egészségügyi dolgozók is kipihenhessék magukat, mondta.

A miniszter kitért arra is, hogy a kórházi ágyszámok újbóli meghatározásával egy időben a járvány idején akadozó ellátások is új lendületet kapnak, újraindulhatnak a szűrővizsgálatok, szűrőprogramok, az ütemezhető műtétek. Így a következő hónapokban pótolják a járvány miatti lemaradásokat, és mindenki megkapja a számára optimális ellátást, fűzte hozzá.

Jelezte ugyanakkor, hogy a közfinanszírozott kórházi ágyak 20 százalékát továbbra is biztosítani kell a középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírusos betegek ellátására.

Magyarországon az oltások segítésével "legyőztük a járvány harmadik hullámát", mindez nem sikerült volna az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája és az Európában egyedülálló oltási program nélkül, húzta alá a miniszter, aki bízik abban, hogy ezekkel az intézkedésekkel "visszakapjuk eddigi életünket".