Védettségi igazolvánnyal a hétvégén nyitó budapesti fürdők is látogathatók

Védettségi igazolvánnyal a hétvégén nyitó budapesti fürdők is látogathatók

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) a fürdők ütemezett, fokozatos nyitását tervezi május 1-től. Szombattól tehát a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat.

Fontos, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan 18 éven felüli személy látogathatja a fürdőket, akik rendelkeznek érvényes védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége

- áll a társaság honlapján megjelent közleményben.

A 18 éven aluliak és a beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány, azonban részükre maszk viselése kötelező. A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik. A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személyek kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyeletével látogathatják a fürdőket. A 18 éven aluli személyek életkorát azonban ebben az esetben is ellenőrzik, mely diákigazolvány vagy vezetői engedély felmutatásával igazolható.

A BGYH arra kér mindenkit, hogy a sorban állás elkerülése érdekében védettségi - és személyazonosító okmányukat készítsék elő és lehetőleg online váltsák meg belépőjüket a fürdőigazgatóság megújult jegyvásárló felületén. Az így vásárolt jegyek árából visszavonásig 10% kedvezményt biztosítanak.

A fürdők területén - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - kizárólag bank- vagy feltöltőkártyával lehet fizetni.

Alapvető szabályok:

- Lázzal, hányásos-hasmenéses vagy légúti megbetegedéssel tilos a belépés!
- A belépéskor és a fürdőben tartózkodás teljes időtartama alatt - kivéve a medencetérben - az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező!
- Papucs viselése kötelező!
- Belépés csak testhőmérést követően!
- Tartson távolságot mindenhol!
- Mosson kezet gyakran!
- A házirend betartását a személyzet folyamatosan ellenőrzi!