Interjút adott Szergej Taruta, a Dunaferr visszavágott neki

Interjút adott Szergej Taruta, a Dunaferr visszavágott neki

A Telex készített interjút Szergej Tarutával, a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosával. A volt donyecki kormányzó szerint az érvényben levő magyar törvények alapján a Dunaferrnél kialakult helyzetre lenne jogszerű megoldás, amellyel újra száz százalékra növelné a vasmű a teljesítményét. Azonban a cég menedzsmentje, a magyar állam és az orosz VEB képviselői eddig nem álltak szóba vele.

Mikó István ügyvéd urat nem ismerem, soha nem egyeztettem vele, nem adtam neki semmilyen felhatalmazást. Róla így nem is tudok nyilatkozni. Ami Jevgenyij Tanhilevicset illeti, véleményem szerint ő az a személy, aki a Dunaferr nehéz helyzetét okozta, aki a tevékenységével tönkretette a céget, és e percben is a felszámolás felé vezeti a társaságot. Bár tavaly szeptember 30-án minden hivatalos felhatalmazása lejárt, vagyis teljesen illegitim, de ő és a jogászai, valamint a biztonsági emberei továbbra sem engednek be senkit a társaságba

- mondta a telexnek Szergej Taruta.

Arra a kérdésre, hogy az áldatlan helyzetet a ciprusi Steelhold, mint a Dunaferr közvetlen többségi tulajdonosa, vagy az orosz VEB mint áttételes főtulajdonos kezelhetné Taruta azt mondta, az ISD Dunaferr magyar cég közvetlen tulajdonosa valóban a ciprusi Steelhold, annak a tulajdonosa azonban az ukrán ISD, ahol viszont áttételekkel, 50 százalék plusz 2 szavazattal rendelkezik az orosz állami bank a VEB-csoport. Így tehát elvben a VEB-csoport kezében lehetne a megoldás, csakhogy Szergej Taruta szerint a VEB azért nem tesz semmit a helyzet megoldása érdekében, mert inkább a felszámolásban érdekelt.

Ez egy orosz állami bank, amely a hiteleiért cserébe lett tulajdonos. Nekem határozottan az a benyomásom, hogy ők a felszámolás felé terelik a céget, mert majd az eladott eszközökből és vagyontárgyakból szeretnének a pénzükhöz jutni. A működtetésben és a finanszírozásban viszont nem segítenek, ezt látva az ISD-csoport teljes menedzsmentje tavaly nyáron felmondott

- idézte fel az interjúban a krízis kialakulását Szergej Taruta hangsúlyozva, hogy a VEB-csoport olyan állami bank, ahol a bürokratáknak nem tulajdonosi érdekeik, hanem feladataik vannak.

Az ukrán kisebbségi tulajdonos ezért hiába javasolt különféle elképzeléseket a Dunaferr további működtetése érdekében a VEB-nél nem volt hajlandóság a tervek elfogadására. Csakhogy úgy tűnik, a magyar kormány sem akar foglalkozni a 10 ezer család megélhetését is biztosító vasmű megmentésével.

Decemberben már írtunk a magyar miniszterelnöknek, bemutattuk a nehéz helyzetet, januárban ismét írtunk, vázoltuk a stabilizációs és a fejlesztési lehetőségeket. Sajnos semmilyen választ nem kaptam. Nem is igazán tudnám ezt minősíteni, hiszen egy fontos iparvállalat ellehetetlenítése zajlik. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy az illegitim vezetés azt hangsúlyozza, hogy valamilyen orosz érdeket követ, és ez talán valóban fékezőerő lehet a magyar kormányzati körökben

- vélte az ukrán Szergej Taruta aki szerint talán ez a tévhit magyarázza a tétlenséget.

Pedig nyilván nem kell attól tartani, hogy Oroszország vezetője majd felemeli a telefont és felhívja a magyar miniszterelnököt, hogy hagyjátok tönkre menni a Dunaferrt, mert van ott egy banki követelésünk, amelyik a csőd esetén jobban térülne. Ilyenért senki nem telefonál. Ez egy egyedi iparvállalat, egy fontos város és régió

- tette hozzá.

Taruta jelezte, nem adja fel tervét, hogy a Dunaferr kiláboljon a válságból.

Mindent megpróbálok megtenni, hiszen folyamatosan leértékelődik az én tulajdonom is. A Dunaferr egy jó cég, stratégiai beruházót még most sem lenne nehéz találni. 2006 és 2010 között 250 millió eurónyi beruházást finanszíroztam a Dunaferrben, emiatt a cég még ma is jó minőségű termékeket képes előállítani. Csak miután a többségi tulajdonos kinevezte Tanhilevics urat, aki szerintem se nem jó menedzser, se nem jó acélipari szakember, mindenfajta finanszírozást, beruházást leállított, és azóta a cég fokozatosan megy tönkre. Ami pedig november óta történik, az bűncselekmény a dolgozók, a cég és a tulajdonosok ellen

- jelentette ki Szergej Taruta utalva a cégvezetés döntésére amikor a menedzsment megszüntette a kollektív szerződést, zuhanni kezdtek a termelési volumenek. elmaradtak a pontos bérfizetések. Közben a vezetés Taruta szerint kétséges szerződéseket köt azokkal a vállalatokkal, ahová kiviszik a Dunaferr pénzét.

A Dunaferr szerint valótlanságokat állít Szergej Taruta

A vasmű közleményében azt írja, Szergej Taruta nem olyan joviális, higgadt és megbízható üzletemberként járt el valójában, mint ahogy most fel kívánja tüntetni magát a nyilatkozatában.

Állításaival ellentétben ugyanis ő és lánya, akiről maga állítja, hogy az ő nevében jár el, ténylegesen jelentős kárt okoztak az ISD DUNAFERR Zrt-nek és cselekedeteik csak arra irányultak, hogy az ISD DUNAFERR Zrt. irányítását a többi tulajdonos rovására jogtalanul átvegyék. A cégvezetés szerint Taruta az elmúlt 10 évben nem tett semmilyen konkrét lépést, nem mutatott be semmilyen javaslatot azért, hogy bármilyen módon közben járjon a DUNAFERR érdekében, segítse a céget, vagy támogatást nyújtson bármilyen téren. Azt írják, most sem mond semmilyen konkrétumot a jövő kapcsán, viszont minden más szereplőt alkalmatlannak ítél, aki most a cég megmentésén dolgozik.

Taruta és az ál-Habsburg

A magát “Franz Vladimir Habsburg-Lothringennek” nevező személyt Tatjana Taruta felhatalmazta, hogy járjon el helyette a DUNAFERR ügyeiben. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen Szergej Taruta hatalmazta fel, hiszen lánya, Szergej Taruta saját nyilatkozata szerint is az ő nevében jár el. 

A meghatalmazást csatoltuk. Mint az a múlt héten kiderült: az ukrán szélhámosról Habsburg György megerősítette, hogy visszaél a Habsburg névvel, és nincs köze a családhoz. Tehát Szergej Taruta  nem mondott igazat, amikor a Telex-nek azt nyilatkozta Franz Vladimir “Habsburg”-Lothringen-ről:  “Nem ismerem őt személyesen, és az is biztos, hogy neki sem adtam semmilyen meghatalmazást”. Sajnos csak azt hallgatta el, hogy bár ő nem, de a lánya viszont adott felhatalmazást az ál-Habsburgnak

- olvasható a közleményben.

A Dunaferr felidézte, hogy az interjúban Szergej Taruta a VEB-et hibáztatja, hogy nem tesz semmit a cég megmentéséért, de a vállalat szerint meghatalmazottjai után arról is megfeledkezik, hogy éppen Tatjana Taruta döntése alapján az Ő kérelmét benyújtva, az általa felhatalmazott jogi képviselő támadta meg azt a kérelmet, amelyet az ISD DUNAFERR Zrt. nyújtott be, kérve  a korábban lemondott VEB-es igazgatósági tagok visszahelyezését jogos tisztségükbe.