Járványadatok a V4 országaiban: Átoltottsági és halálozási arányban is vezetjük a sort

Járványadatok a V4 országaiban: Átoltottsági és halálozási arányban is vezetjük a sort

A Visegrádi Együttműködés az Európai Unión belüli regionális szövetség négy közép-európai tagállam, Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia részvételével. A koronavírus okozta megbetegedés nem kerülte el a térséget, így egyik V4-tagországot sem, viszont felmerül a kérdés, milyen kép festhető le nem csupán az említett országokról egyenként, hanem azokat egymással összevetve melyik, hol helyezkedik el egy képzeletbeli rangsorban. Ezért érdemesnek láttuk a visegrádi négyek országainak fontosabbnak tartott és a közbeszédben fokozottabb figyelemmel kísért járványügyi adataira támaszkodó összehasonlítását.

Kiemelt figyelmet az átoltottsági (megkapott első és második dózis, azaz immunizáltsági) és a halálozási arányszámok kaptak – a teljes népességre vetítve.

Az összehasonlíthatóság érdekében az adott pillanatban mind a négy ország esetében hozzáférhető adatokat vettük alapul. A viszonyítási alapot képező összlakosságszámok esetében az Eurostat 2020-as adatait használtuk.

A V4-ek átoltottsági és halálozási adatai:

  átoltottak száma és aránya halálozások száma és aránya
Magyarország 1 552 685 fő (15,9%) 26 801 fő (0,274%)
Lengyelország 2 543 112 fő (6,7%) 65 415 fő (0,172%)
Csehország 942 242 fő (8,8%) 29 002 fő (0,271%)
Szlovákia 416 112 (7,6%) 11 495 fő (0,211%)

 

Magyarország becsült népessége 9 769 526 fő volt 2020-ban, míg a járvány kezdete óta elhunytak száma 26 801 fő, azaz hozzávetőlegesen 0,274%-ot tesz ki a Coviddal összefüggésben meghaltak aránya a teljes népességhez viszonyítva. A beadott dózisok száma (első és második együttvéve) 5 129 390, ebből teljesen átoltott 1 552 685 személy, így a teljes népesség 15,9%-a lett immunizált hazánkban. 

Lengyelország népessége 37 958 138 volt a tavalyi évben, eddig 65 415-en haltak meg a vírus miatt, vagyis 0,172% az elhunytak aránya. 10 069 710 az eddig beadott oltások száma, ebből 2 543 112 ember teljesen immunizált, azaz a lakosság 6,7%-a.

Csehországban 2020-ban 10 693 939-es lélekszáma volt, a vírus okozta halálozások száma 29 002, azaz 0,271%-os a halálozási ráta. Eddig 2 803 645 darab vakcinát használtak fel, ebből 942 242, fő teljesen átoltott, arányaiban 8,8%.

Szlovákiában 5 457 873 millió volt a lakosság létszáma 2020-ban, 11 495-en veszítették életüket a fertőzéshez köthetően, és 0,211%-ot tesz ki az elhunytak aránya. Felhasználtak összesen 1 429 557 oltóanyagot, ebből 416 112-en szereztek teljes immunizációt, azaz a népesség 7,6%-a.

Átoltottsági és halálozási arány rangsora

  1. Magyarország (átoltottság: 15,9% – halálozás: 0,274%)
  2. Csehország (átoltottság: 8,8% – halálozás: 0,271%)
  3. Szlovákia (átoltottság: 7,6% – halálozás: 0,211%)
  4. Lengyelország (átoltottság: 6,7% – halálozás: 0,172%)
Tehát a rendelkezésre álló adatok azt tükrözik, hogy az átoltottság arányát tekintve a vezető helyet foglalhatja el hazánk a visegrádi négyek mezőnyében. Azonban látható az is, hogy a csehekkel szinte holtversenyben az elsők vagyunk a vírus okozta halálozási rátában, ám az adatok szerint egy hajszállal mégis magasabb, vagyis kedvezőtlenebb a magyarországi arány utóbbi szempont alapján.

Ami szintén említésre méltó, hogy mind a halálozás, mind az immunizáltság aránya tekintetében ugyanaz a sorrend rajzolódik ki a négy vizsgált ország között: az első Magyarország, a második Csehország, a harmadik Szlovákia, míg negyedikként a sort Lengyelország zárja.

Magyarország a 23. Európában a felhasznált vakcinák arányát tekintve

Ahogy arról beszámoltunk, Magyarországon eddig 2.270.312 (első és második) adag oltóanyagot sikerült felhasználni - az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi adatai szerint -, ami a dózisok abszolút számainak országonkénti összevetésében az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség 30 tagállamának rangsorában a hetedik helyezést jelenti.

(Az európai és regionális halálozási adatokról az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ oldalán lehet bővebben tájékozódni.)