Gulyás Gergely cáfolta az államtitoksértést: szerinte az alagútnál nem kellett volna titkolózni

Gulyás Gergely cáfolta az államtitoksértést: szerinte az alagútnál nem kellett volna titkolózni

Miközben hivatalosan még senki nem reagált Stummer János "államtitok" sértésére, csak a kormányzati sajtó próbált először fenyegetni, majd prolizni, utána meg valami kétes összeesküvést gyártani Jakab Péter balesetével kapcsolatban, addig a csütörtöki Kormányinfón a kancelláriaminiszter egyszerűen lesöpörte a sakktáblát. 

A Magyar Nemzet nevű kormánylap azon kérdésére, miszerint "elmozdítják-e a posztjáról" az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét (amire egyébként a kormánynak semmilyen jogköre sincs, még a NER 11. évében sem), Gulyás Gergely válaszában az eddigi kormányzati narratívától eltért. 

Azzal tudom a képviselő urat, bizottsági elnök urat megvédeni,

hogy az ügyben semmi olyan nincs, ami feltétlenül titkosnak kellene, hogy legyen

- jelentette ki a miniszter. Szerinte a helyzet az, hogy annak idején a Puskás Aréna eleve úgy kapta meg a működési engedélyt, hogy azt félév elteltével felül kell vizsgálni. Úgy látja, az, hogy autóval is le lehessen jutni a Puskás Arénába, elsősorban a gyalogosok biztonsága érdekében fontos, mert most le kell zárni a gyalogos forgalmat a gépjárművel érkezők elől. 

Amúgy pedig nem elsősorban magyar védett vezetők miatt van erre szükség, hanem a Puskás Arénában tartandó mérkőzésekre érkező egyéb külföldi vendégek miatt. 

A terv mögött ez áll - mondta Gulyás Gergely, hozzátéve: semmi titkosság nincsen, vagy olyan dolog, amit a nyilvánosság előtt titkosítani kellene.

Méterenként 40 millió forintba fog kerülni az Orbán-alagút

A Puskás Aréna a közösségi oldalán reagált arra, hogy Stummer János nyilvánosságra hozta, Orbán Viktor és vendégei számára egy titkos alagutat építenek az új stadion áll. A posztban elismerték valóban épül egy ilyen alagút, és azt is, hogy a tervekről nemzetbiztonsági szempontok alapján kell dönteni.

Már csak két kérdés maradt 

  • Ha Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint nincs mit titkolni, akkor mit keresett a 2 milliárdos Orbán-lagútról készült előterjesztés a Nemzetbiztonsági bizottság előtt?
  • Ha Gulyás Gergely szerint Stummer János nem hozott nyilvánosságra államtitkot, és erről az alagútról ilyen kedélyesen lehet beszélgetni egy Kormányinfó keretein belül is, akkor miről szólt ez az egész kormányzati hiszti?

Emlékezetes, a jobbikos Stummer János kedden egy Facebook-videóban közölte, a Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti többsége megszavazta, hogy 2 milliárd forintból épülhessen egy alagút a Puskás Arénába, a beruházás részleteit minősített információként kezelni. A testület elnöke viszont hangsúlyozza, ezek az információk nem képezhetik az államtitkok részét, és tudnia kell az újabb felesleges pénzszórásról a magyar állampolgároknak. 

Valószínűleg csütörtök délutánra még tisztábban láthatunk, mert ma egyeztet egymással Stummer János és Pintér Sándor belügyminiszter az Orbán-alagútról.