Romló tendenciák és titokkormányzás – Szél Bernadett az erőszak elleni üres kormánypropagandáról

Romló tendenciák és titokkormányzás – Szél Bernadett az erőszak elleni üres kormánypropagandáról

Szél Bernadett országgyűlési képviselő nemrégiben írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez annak kapcsán, hogyan is alakult a kapcsolati erőszak eseteinek száma a tavaszi és őszi korlátozások idején. Több dologra is kíváncsi volt: például arra, miért nem tartotta fontosnak a kormány, illetve a rendőrség a háztartáson belüli, kapcsolati erőszak adatainak közzétételét, ha világosan látható volt az emelkedő tendencia. Szél azt is szerette volna megtudni, milyen lépéseket tett a kormány és a rendőrség annak érdekében, hogy a kijárási korlátozás alatt se érje szankció a kapcsolati erőszak azon áldozatait, akik fenyegetettségük miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat, megszegve a kijárási szabályokat. De a kérdések között szerepelt az is, mit tett a rendőrség a megelőzés érdekében.

Mindezekre azonban a válaszokat olybá tűnik, hiába várjuk. A belügyminiszter mindössze annyit közölt csupán, hogy a kormány elkötelezett a családon belüli, illetve a kiskorúak bántalmazása elleni küzdelem iránt. Na meg azt, hogy a járvány lehetséges negatív társadalmi következményeire figyelemmel család- és gyermekvédelmi protokollokat alakítottak ki. Kicsit mintha hiányos lenne a visszajelzés. Megkérdeztük Szél Bernadettet, hogyan vélekedik minderről.

Miért tartotta fontosnak, hogy megkeresse Pintér Sándort kérdéseivel?

Az ok nyilvánvaló: különösen a járvány tavaszi hullámában elrendelt korlátozó intézkedések és az otthon elhagyására vonatkozó szigorú szabályok miatt nőtt a társadalmi feszültség, és ez táptalaja volt a négy fal közti bántalmazásoknak, azok gyakoribbá válásának. A bántalmazott össze volt zárva a bántalmazójával, és ebben a jóval kiszolgáltatottabb helyzetben nehezebben is tudott segítséget kérni. A korlátozások gazdasági hatásai, a csökkenő bevételek, a munkanélküliség is fokozhatták a stresszt, és nagy nyomást helyeztek a családokra. Mindezek együttesen oda vezettek – legalábbis komoly szerepük volt benne –, hogy drasztikusan megnőtt a kapcsolati erőszak eseteinek, a szexuális bűncselekménynek és az emberöléseknek a száma.

Novemberben szintén kíváncsi volt a témával kapcsolatos adatokra, azonban akkor azt mondták, három hónapot kell várnia. Ezt hogyan értékelné?

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól azóta sem érkezett válasz, három hónapig húzzák az időt. November 26-án adtam be a kérdéseimet, amire így február legvégén kapok csak választ. Az indok: az adatok kiadása veszélyeztetné a közfeladataik ellátását. Ami nem igaz: a Belügyminisztérium honlapján elérhetőek a tavalyi egész éves adatok, ezeket kellene havi bontásban elküldeni nekem, ennyi lenne a feladat. A rendőrség már egy kereshető adatbázist is kifejlesztett az alatt az idő alatt, amíg állítólag a veszélyhelyzeti feladatait látta el. Létrehoztak egy bűnügyi nyilvántartást, egy online térképet, ami az őszi korlátozások közterületi szabálysértésekre és utcai bűnözésre gyakorolt hatásait mutatja, de semmit nem mutat abból, hogy a javuló utcai tendenciák mellett mi a helyzet az otthonok falai között. Mintha a rendőrség nem akarna tudomást venni a súlyosbodó családon belüli erőszakról.

Hogyan vélekedik Pintér Sándor válaszáról? Túl sok információt nem tudtunk meg belőle.

Elképesztő a válasz, a titokkormányzás jól bevált hagyományait folytatja. A kormány titkolózása a járvány alatt érte el a csúcspontját: ma már alapvető információkat sem adnak ki, és alapból titkosítanak mindent tíz évre. 7-8 éve még Pintér Sándor nagy táblázatokat küldött nekem a családon belüli erőszak számairól, aztán már csak a bűnügyi statisztikai rendszer linkjét küldte el, ma meg már azt sem.

Maradt az üres propaganda, a semmitmondó lózungok arról, hogy a kormánynak fontos az erőszak elleni fellépés.

Ez nem felelős kormányzás, és végképp nem jogállam: teljesen ellenőrizhetetlenné vált a kormány működése, lehetetlenné az elszámoltatása. Akárhova fordulunk, titokfalakba ütközünk. Ez is a választási csalás egy formája, mert az emberek nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amik alapján értékelhetnék a kormány teljesítményét. Pedig akár három miniszter is magáénak érezhetné ezt a fontos területet a kormányban, hiszen van egy igazságügyi miniszter, egy belügyminiszter és egy tárca nélküli családügyi miniszter – egyik sem lép érdemben a romló tendenciák ellenére sem.

Van egyébként bármiféle adatbázis a fentebbi számokra vonatkozóan? Ebben a témában mintha hiányoznának a pontos adatok, holott sok minden számszerűsítve van már.  

Van egy ún. Bűnügyi Statisztikai Rendszer, amit pár éve fejlesztett ki a belügy, de alig vannak benne használható információk. Nincs havi bontás, nincsenek nemekre lebontott adatok, vagy például olyan részletességűek, hogy az emberölések hány százalékát követték el hozzátartozó, volt vagy jelenlegi partner sérelmére. Borzasztóan kevés a nyilvánosan elérhető adat, ebből pedig nem lehet dolgozni. És nemcsak a meglevő adatokkal, illetve azok közlésével van a baj, hanem azzal is, hogy nincs érdemi, minőségi adatgyűjtés a párkapcsolati erőszakra vonatkozóan, nem születnek éves jelentések a témáról, mint korábban, nincsenek átfogó, állami finanszírozású kutatások. A kormányzati intézkedéseket nem adatgyűjtések alapozzák meg, és nem érdekli a kormányt, hogy a megtett lépések elegendőek-e, eredményesek-e, visszaszorul-e az erőszak. Szerintük elég az, hogy csinálnak valamit, az erőszak tényleges visszaszorítására vonatkozó hosszú távú célokat nem látok. A rendszerszintű problémák beazonosítását azoknak a lelkes civil szervezeteknek köszönhetjük, akik megpróbálják elvégezni a kormány munkáját.

Hogyan változott az elmúlt években a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak száma? Emelkedett?

Igen, a bűnügyi statisztikából annyit látunk, 2020-ban 65 százalékkal több kapcsolati erőszak bűncselekményt regisztráltak Magyarországon, mint 2019-ben. Tavaly 650 ilyen bűncselekményt vett nyilvántartásba a rendőrség, míg egy évvel korábban 392-t. 36 százalékkal nőtt a szexuális erőszak regisztrált eseteinek a száma is: 2019-ben 240, 2020-ban 327 ilyen esetet jelentettek. A szexuális kényszerítés adatai szerint 2019-ben 56, 2020-ban 95 ilyen eset történt, ami 70 százalékos növekedést jelent. 44 százalékkal nőtt az emberölések száma: míg 2019-ben 141 gyilkosság történt, 2020-ban 203, azt viszont nem látni az adatokból, hogy ebből hányat követettek el hozzátartozó, volt vagy jelenlegi partner sérelmére.

Hiába kérdeztem meg Pintér Sándortól, az elrendelt ideiglenes megelőző távoltartások számáról nem adott ki adatokat, de a civilek adatai szerint évente mindössze 2-3 ezer ilyen eset van, miközben

több mint 223 ezer nő él bántalmazó kapcsolatban.

Vagyis sokkal kevesebb esetben élnek ezzel a törvényi lehetőséggel, mint ahányan érintettek. Ráadásul egyre kevesebben folyamodnak ilyen segítségért: a rendőrség által elrendelt ideiglenes megelőző távoltartások száma 2014 és 18 között 60 százalékkal csökkent. Ez is mutatja, hogy ez az intézmény nem jól működik, nem használja a rendőrség következetesen és hatékonyan. Sokan nem tudnak róla, a rendőrség ritkán rendeli el, és elmarad a betartatása. Márpedig ez az egyik legfőbb baj Magyarországon, hogy későn avatkozik be a rendőrség, ezért sokkal több eset jut el a súlyos erőszakig, vagy akár a gyilkosságig.

Valóságshow, Amerika, asszonyság és EP-indítványok - nőként nőkről 2021 hajnalán

Miközben itthon a Való Világ (VV) 10. szériája fut, a miniszterelnök asszonyságnak nevezte Karikó Katalint és egy kormányhirdetésekből élő újság hasábjain a megvert feleségeket egyesek bömbölő nőszemélyekként mutatták be, addig tőlünk messzebbre is zajlik az élet.

Tesz bármit mindez ellen érdemben a kormány?

A kormány nem átfogó intézkedésekkel, komplex szemléletben akarja visszaszorítani az erőszakot, ahogy azt az Isztambuli Egyezmény is javasolja, összehangolt lépéseket téve a megelőzés, az áldozatvédelem és a hatékony rendőri munka terén, hanem

csak tenni akarnak valamit, amiről elmondhatják, hogy felléptek az erőszakkal szemben.

 

Jó példa erre a tavalyi „Áldozatsegítés Éve”, amit Varga Judit harangozott be év elején. Azt ígérte, lesz egy átfogó, országos médiakampány, lesznek törvénymódosítások, és megduplázzák az Áldozatsegítő Központok számát. Ebből az lett, hogy megszigorították a feltételes szabadságra bocsátás szabályait, miközben a szülői felügyeleti joggal és a láthatás szabályaival kapcsolatban nem volt változás. Az Áldozatsegítő Központok száma 3-ról 6-ra nőtt, a három új központból kettő decemberben nyílt meg. De tudni kell ezekről a központokról, hogy egy már létező áldozatsegítő hálózattal párhuzamosan épülnek ki, a kormányhivatalok áldozatsegítő szolgálatai mellett. A feladat és a célcsoport ugyanaz: anyagi, jogi, pszichológiai segítséget nyújtani a bűncselekmények áldozatainak – mindenféle bűncselekmény áldozatának. Az érvelés szerint ezek a központok abban térnek el a kormányhivatalok áldozatsegítő szolgálataitól, hogy itt van pszichológiai segítségnyújtás is – miközben elvben a kormányhivataloknál is van, más kérdés, hogy nincs pszichológus a szolgálatok nagy részében. Ha már Áldozatsegítő Központokat hozott létre a kormány, nem egy párhuzamos szolgáltatást kellett volna kialakítania, hanem a kapcsolati erőszak áldozataira specializálódott hálózatot létrehozni, mert ez a terület speciális szaktudást igényel.

Beszélünk eleget a nők elleni erőszakról? Lehet egyáltalán eleget beszélni erről? A probléma sajnos valós, és nap mint nap találkozunk vele, akár kap visszhangot a médiában vagy a politika területén, akár nem.

Ha valami pozitívan változott a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak terén az elmúlt években, az pont a nyilvánosság. Egyre többet beszélünk róla, egyre több eset kerül nyilvánosságra. A közbeszéd részévé vált, és az, hogy ez egy súlyos társadalmi probléma, és nem magánügy, talán már senki sem kérdőjelezi meg.

A probléma sokkal inkább az, hogy a politika nem követte le ezeket a változásokat, nem adott választ a társadalmi problémára,

sőt, a kormánynak a mai napig nagyon ambivalens a viszonyulása ehhez a kérdéshez. Még mindig ott tartanak, hogy a családon belüli és a nők elleni erőszak valamiféle párkapcsolati rendellenesség, hibás konfliktuskezelés, és nem a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségek, hatalmi viszonyok, káros sztereotípiák következményei.

Úgy akarnak küzdeni egy problémával, hogy annak okait sem ismerik el.

Novák Katalin közben arról beszél Facebook-videókban, hogy a nők legyenek büszkék arra, hogy több terhet cipelnek, vállalják bátran a gazdasági függőséget, ne akarjanak annyit keresni, mint a férfiak.

Az élet egyéb területeit érintő problémákról többet hallunk egyébként?

Ezzel vitatkoznék, mert mint mondtam, nem azzal van a probléma, hogy nem beszélünk sokat erről a problémáról, hanem a politika nem ad rá választ. Nem érkezik adekvát reakció a politika részéről, ami miatt folyamatosan csak újratermelődnek a problémák. A kormány belement egy nagyon furcsa ideológiai háborúba, amiben gyakorlatilag feláldozta a nők elleni és családon belüli erőszak áldozatainak érdekeit egy rossz értelemben vett nemzetvédő-családvédő harc oltárán. Ez borzasztóan káros és ártalmas. Remélem, hogy a következő kormány helyén fogja kezelni ezt a súlyos társadalmi problémát, és képes lesz felismerni a felelősségét az erőszak felszámolásában.