Egyik fél sem elégedett a tervezett 4 százalékos minimálbér-emeléssel

Egyik fél sem elégedett a tervezett 4 százalékos minimálbér-emeléssel

A munkaadók túl soknak, míg a szakszervezetek túl kevésnek tartják majd

- nyilatkozta az MTI-nek Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a tervezett 4 százalékos minimálbér-emelésről a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülése után.

A tárgyaláson megvizsgálták az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bérmegállapodásról szóló tervezetét és ha a munkáltatói és a munkavállalói oldal is elfogadja, akkor jövő hétfőn a felek aláírhatják a 4 százalékos béremelésről, illetve a 4 százalékos bérminimumról szóló megállapodást.

Ennek eredményeként február 1-jétől a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet.

Természetesen ennél többet szerettünk volna elérni

- mondta az Alfahírnek Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően. Palkovics Imre felidézte, hogy a koronavírus-járvány miatt a szakszervezeteknek még kevesebb lehetősége volt az érdekérvényesítésre és a szakmai érvek sem hatottak a munkáltatókra. Mint fogalmazott, a munkáltatók a tárgyalások elején nulla százalékot javasoltak és ezt sikerült feltornázni 4 százalékra, de még ezt sem biztos, hogy jóváhagyja az MGYOSZ.

Mindenesetre tény, hogy itt most négyszáz, illetve a szakmunkás bérminimum tekintetében hatszáz forintról vitatkozunk már hónapok óta és ahogy telik az idő - ugye már benne vagyunk a tárgyévben, - minden egyes hónappal csökken ennek a 4 százaléknak a reálértéke. Az elmúlt években irdatlan mennyiségű pénz áramlott a magyar gazdaságba, ezért legalább 5 százalékkal javult a vállalkozások teherbíró képessége. Azonban a munkaadók továbbra is azt hajtogatják, hogy ha a kormány újabb engedményeket tesz, például csökkentik a szociális hozzájárulási adót, azt hajlandók odaadni. Magyarán a versenyszféra megint az állammal, az adófizetőkkel akarja megfizettetni béremelést

- közölte Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke sem elégedett az emelés mértékével, de hangsúlyozta, azt is mérlegelni kell, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése csaknem 1,1 millió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással egyebek mellett a táppénz vagy az álláskeresési támogatás formájában.

Hasonlóképpen látja Kordás László a Magyar Szakszervezetek Szövetségének (MSZSZ) elnöke is, aki szerint sok függ attól, hogy például milyen mértékű emeléseket ajánlanak a vállalatoknak a minimálbéren túli javadalmazásokra vonatkozóan. A szakszervezetek ugyanis korábban megállapodtak a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy a minimálbér összegétől függő szociális juttatásokra jogosultak nem szenvedhetnek kárt amiért csak februártól hirdetik ki a felemelt összegű minimálbért.

Ez a dolgozók arculcsapása!

Így értékelt az Alfahírnek nyilatkozó Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki szerint a 4 százalék minimálbér-emelés az elmúlt év 7,2 százalékos élelmiszer drágulása mellett konkrétan azt jelenti, hogy idén még kevesebbet fog érni a munkavállalók pénze. Az ellenzéki párt elnöke úgy vélte, mindez annak fényében kiváltképp vérlázító, hogy a magyar minimálbér már eddig is sereghajtó volt a visegrádi országok között, és a román minimálbér mostanra többet ér, mint a magyar.

Ennél már nincs lejjebb. És még van bőr a kormány képén, ezt a megalázóan csekély összeget is agyonadóztatni. Már régen adómentessé kellett volna tenni a minimálbért és a garantált bérminimumot is, mert a pénznek biztos jobb helye lenne annak a dolgozók zsebében, mint a tolvaj kormányéban

- jelentette ki Jakab Péter.

Az MSZP szociáldemokrata pártként annak örül, ha a végső megállapodás minél közelebb kerül a munkavállalók elvárásaihoz

- mondta az Alfahírnek, Varga László, a szocialisták országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus elismerte, hogy a járványügyi intézkedések miatt minden érintett fél nehéz helyzetben van, ugyanakkor éppen ezért nevezte fontosnak ilyenkor a kormány felelősségét is.

A kormánynak mindenképpen meg kell vizsgálnia, hogy miként tudná segíteni ezt a megállapodást. Egyéb kedvezményekkel, a munkavállalói terhek csökkentésével lehetne kormány szinten kompenzálni a dolgozókat

- tette hozzá Varga László MSZP-s képviselő.

A munkáltatói, valamint a munkavállalói érdekképviseletek pénteken még megtárgyalják a részleteket és ha egymás között is elfogadhatónak tartják a 4 százalékos béremelést, akkor hétfőn aláírhatják végre az erről szóló megállapodást.