Orbán Viktor sajtófőnöke „kacsának” minősítette a Palkovics-sztorit

Orbán Viktor sajtófőnöke „kacsának” minősítette a Palkovics-sztorit

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter december végén benyújtotta lemondását, ám azt Orbán Viktor nem fogadta el – írja a 444 meg nem nevezett belső forrásokra hivatkozva. A koronavírus-válság kezdetén egyre jobban teret nyert miniszter távozása állítólag azért merült fel, mert a tárcától egyre-másra vették el a hatásköröket. Az egyetemek (immár nem közpénz jellegű) alapítványokba szervezése után

nem volt beleszólási lehetősége a személyi állomány meghatározásába, majd az EU-s pénzek felügyeletét is elvették tőle.

A lap azt írja, az „utolsó csepp a pohárban” Fauszt Zoltánnak, a kiemelt informatikai beruházásokról dönteni hivatott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) egyik tagjának felmentése volt, aki Palkovics bizalmi embere, a Neptun és a Kréta rendszert kifejlesztő cégcsoport feje. Hozzá jött még az energetikai és klímaügyekben nagy koponyának mondott Kaderják Péter Fidesz-alapító államtitkár, valamint Boros Anita hulladékgazdálkodásért felelős államtitkár felmentése is.

A lap belső informátorokra hivatkozva azt állítja, Palkovics lemondási szándékával

üzenni akart Orbánnak, hogy nem ért egyet az iránnyal,

a kormányfő azonban most megmutatta a konfliktusokba is beleálló miniszternek, hogy „hol a helye”.

Mivel a lap meg nem nevezett informátorokra hivatkozik, természetesen megkerestük a két érintettet, azaz az Innovációs és Technológia Minisztériumot, valamint a miniszterelnök sajtóhivatalát is, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a portál értesüléseit. Bár a 444 cikkét már a teljes magyar sajtó hozta, lapunk választ egyelőre egyik helyről sem kapott, és még Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtó(elhárító)főnöke sem adott ki közlemény címszó alatt egy „a Soros-pénzből működő 444 nevű álhíroldal” kezdetű őrjöngést, melyben esetleg tagadta volna az információkat.

Ha valami csoda folytán érkezik reakció, és a Fidesz-kormány szóba áll a sajtóval, természetesen frissítjük cikkünket.

Frissítés:

Lapunk a kormányfő sajtótitkárságától megkapta a választ:

Tisztelt Szerkesztőség! Ez kacsa. Üdvözlettel: Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke

Frissítés 2:

Az ITM Kommunikációs Főosztálya kedden kora délután az alábbi választ küldte lapunknak:

Tisztelt Alfahír szerkesztőség! Megkeresésüket köszönjük, kérdésükre az Innovációs és Technológiai Minisztérium az alábbi tájékoztatást küldi: A Palkovics László lemondási szándékát híresztelő cikk állításai egytől egyig valótlanok.

(Megjegyezzük, a 444 cikkében több olyan állítás volt - így az államtitkárok menesztése vagy épp a tárcától történt hatáskörelvonás -, melyeket cáfolni nem lehet, lévén azok tényszerűen megtörtént események.)