Bő két hónapja nem tudni, hol van az Alibaba alapítója, aki októberben arról beszélt, reformokra lenne szükség Kínában

Bő két hónapja nem tudni, hol van az Alibaba alapítója, aki októberben arról beszélt, reformokra lenne szükség Kínában

A leggazdagabbként számontartott kínai üzletember, Jack Ma még októberben tartott egy beszédet Sanghajban, amelyben élesen bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját, valamint az állami tulajdonú bankok működését. Ma arról beszélt, hogy Kínában is reformokra lenne szükség, mivel az segítené az innovációt. Szavait akkor sokan úgy értelmezték, hogy a Kínai Kommunista Pártot kritizálja.

Íme az október 10-i, utolsó Twitter-bejegyzése:

A 65 milliárd dollárnál is nagyobb vagyont magáénak tudható Ma nem sokkal ezután nem posztolt többet egyik közösségi média felületére sem.

Az üzletembert bő két hónapja nem látta senki, a Yahoo egyenesen odáig ment, hogy eltűntként kellene kezelni. 

Annyi biztos, hogy Jack Ma eltűnt az általa indított üzletember-tehetségeket kereső valóságshow zsűrijéből is. A forgatásokon cége, az Alibaba egy másik vezetője vesz részt. Jack Ma arcképét még a műsor honlapjáról, reklámjairól is letörölték.

Decemberben egyébként az Alibabát is birtokló Ant Group ellen vizsgálódni kezdtek a kínai hatóságok az ügyben, hogy a cégcsoport nem sértett-e monopóliumra vonatkozó szabályokat.